Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Robbantással fenyegetőzött a 17 éves

| 2016. 08. 11. | 11:33:00
Nyolc nap alatt háromszor hívta fel a rendőröket, hogy levegőbe röpít egy házat.
Robbantással fenyegetőzött a 17 éves
Hirdetés

Bíróság elé állította a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség azt a 17 éves mátészalkai fiút, aki alig egy hét alatt háromszor telefonált az éjszakai órákban a rendőrségre azzal, hogy bomba fog robbanni a városban - közölte a Szabolcsihírrel Nagy Ferenc megyei főügyészhelyettes.

A vádirat szerint a büntetlen előéletű középiskolás fiú először ez év július 6-án éjjel telefonon tett bejelentést a rendőrségi segélyhívón, miszerint az egyik helyi üzletben bomba fog robbanni.

Ezt öt nap elteltével – szintén éjszaka – megismételte azzal, hogy most egy panelházban helyezett el bombát. Végül július 14-én éjjel arról tett bejelentést, hogy annak a társasháznak a tetején van bomba, ahol ő is él a családjával.

Száz embert kellett kellett miatta kimenekíteni

A nagy erőkkel kivonuló rendőrség az érintett épületeket átvizsgálta, az ott lakókat – esetenként akár száz embert is – az utcára terelte, azonban bombát nem találtak. A legutóbbi alkalomnál a társasház kiürítését végző rendőrjárőrnek gyanússá vált a fiatalember ideges, zavart viselkedése, ezért előállította a rendőrkapitányságra. A fiú részletes beismerő vallomást tett, a történéseket a rendőröknek a helyszínen is bemutatta, azonban magyarázatot nem tudott tettére adni.

Próbára bocsátották

Az ügyész három rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította a vádlottat, akit a Nyíregyházi Járásbíróság két évre próbára bocsátott, és elrendelte a pártfogó felügyeletét. Az ítélet jogerős.

 

 

D

Hirdetés
További híreink
Őrizetben egy nyíregyházi díler
Őrizetben egy nyíregyházi díler
A Huszár-telepen kristállyal üzletelt.
Megszállják a rendőrök Nyíregyházát
Megszállják a rendőrök Nyíregyházát
Hajnaltól éjfélig fokozott ellenőrzést tartanak.
Fogolyszökés: súlyosabb ítéletet kapott a szabolcsi fiatal
Fogolyszökés: súlyosabb ítéletet kapott a szabolcsi fiatal
A Debreceni Javítóntézet elöl szökött meg.
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Őrizetben az egyik leggazdagabb magyar
Jellinek Dániel mindenben együttműködik a hatósággal.
Etetőszéket lopott Nyíregyházán
Etetőszéket lopott Nyíregyházán
Megfogta az étterem teraszán, és elvitte.
Konyhakéssel vágott meg két nőt Nyíregyházán
Konyhakéssel vágott meg két nőt Nyíregyházán
A feldúlt férfit 7 évre zárnák börtönbe.
Renoir-festményeket loptak egy francia múzeumból
Renoir-festményeket loptak egy francia múzeumból
A becsült kár mintegy 9 millió euró.
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Újabb rajtaütés a nyíregyházi Huszár-lakótelepen
Az üzletet a 22 éves K. M. irányította.
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Személyes adatokat is gyűjthetett a Fidesz-KDNP.
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
Álmában szúrta le az anyját Nyíregyházán – felmenthetik
A vádlott képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje.