Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyírpilis polgármestere volt az uzsorás

| 2017. 02. 13. | 17:09:00
Már előzetesben van.
Nyírpilis polgármestere volt az uzsorás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Korábban rendőrségi forrásra hivatkozva adtuk hírül, hogy letartóztattak egy uzsorást Nyírpilisen. Azóta kiderült, az illető nem más, mint a falu első embere.

Uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilis polgármesterét a Mátészalkai Járásbíróság, a végzés nem jogerős. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta, az őrizetben lévő B. R. előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás-előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2017. március 10-ig rendelte el a járásbíróság nyomozási bírója.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014-től kihasználta a Nyírpilisen nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok helyzetét, és több embernek úgy adott pénzt és élelmiszert hitelbe, hogy ötven százalékot meghaladó kamattal növelt összeget kért. A gyanúsított ezzel a sértetteket és családtagjaikat súlyos nélkülözésnek tette ki - ismertette a szóvivő.
Toma Attila megjegyezte, a polgármester február 7-én este megjelent az egyik sértett lakóházánál és tőle tartozásai fejében pénzt követelt, azzal fenyegetve, hogy megöli őket, valamint a sértettet le is köpte.
A bíróság álláspontja szerint a kényszerintézkedés elrendelését a szökés, elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye indokolta - tette hozzá a törvényszék szóvivője. 
A végzés a gyanúsított és védői fellebbezések miatt nem jogerős.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés