Hirdetés

Romagyilkosságok: alibit igazolt a vádlottaknak a volt szerető

2017.09.07. 13:32

Romagyilkosságok: alibit igazolt a vádlottaknak a volt szerető
Hamis tanúvallomásai miatt két hét múlva bíróság elé kell állnia (Fotó: mti)

A tiszalöki gyilkosság ügyében hazudott, állítja a vád.

Hirdetés

Bár a romák elleni sorozatgyilkosság mind a négy elkövetőjét jogerősen elítélte a bíróság és kiszabott fegyházbüntetésüket töltik, az ügy egy újabb szálon tovább folytatódik: valamennyi elítélt munkaadójának, és a bűnbanda vezetőjének, Kiss Árpád szeretőjének, Fehérné Nyalka Évának az elsőfokú tárgyalás során tett hamis tanúvallomásai miatt két hét múlva bíróság elé kell állnia, és ha bűnösnek mondják ki, akár nyolc évre is börtönbe kerülhet – tudta meg a RomNet.

A cigányok elleni, hat halálos áldozatot követelő sorozatgyilkosság elkövetésének vádjával bíróság elé állított négy férfit 2009. augusztus 21-én hajnalban Debrecenben, a Perényi 1 nevű, azóta már megszűnt szórakozóhelyen fogták el, amely mind a négy férfi munkahelye volt.

Fehérné Nyalka Éva, akit csak Nyafiként emlegettek ismerősei és maguk a vádlottak is, mind a négy vádlott munkaadója volt az azóta már megszűnt debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen. Az asszony, aki szerelmi viszonyban is állt az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal, a hat halálos áldozatot követelt romák elleni támadássorozat elsőfokú büntetőperén többször is ellentmondásba keveredett tanúvallomásaiban, például

alibit igazolt a vádlottaknak a tiszalöki gyilkosság idejére.

A vádirat szerint az első-, a másod- és a negyedrendű vádlott gépkocsija a tiszalöki gyilkosság után a Keleti-főcsatorna melletti földúton akadt el a sárban, ezért megkérték munkáltatójukat, hogy mentse ki őket. A nő a saját autóján visszavitte a testvérpárt Debrecenbe a Perényi 1-be, ott a vádlottak elrejtették a támadáskor használt fegyvereket, ezután visszatértek az elakadt autóhoz, majd helybéliektől segítséget kérve egy traktorral kihúzták és lemosatták a járművet. Nyafi tanúvallomása során a segítségnyújtást elismerte, de állítása szerint fegyvereket nem látott, és nem volt róla tudomása, munkatársai mit követtek el, azt hitte, horgászni voltak.

Kiss Árpád elsőrendű vádlott szeretője még az elsőfokú tárgyaláson a bírósági tanúkihallgatása során azt állította, 2009. április 22-én szerdán – amikor a vádirat szerint Kiss Árpád egyetlen lövéssel meggyilkolta az éjjeli műszakba induló Kóka Jenőt Tiszalökön, és a támadásnál jelen volt testvére, Kiss István is – este 20 óráig dolgoztak a férfiak. A vádirat szerint viszont este nyolc órakor a Kiss testvérek Csontos Istvánnal együtt útban voltak Tiszalök felé, a halálos lövést 22 óra előtt adták le, s a klub aznap este zárva volt. Csontost 23 óra után Polgáron egy rendőr járőr igazoltatta.

A hatályos törvények szerint: az a tanú, aki a bíróság, vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el. Ha a hamis tanúzás olyan bűncselekményre vonatkozik, amely miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
bíróságromagyilkosságok

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés