Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiskorúakat kábítottak Nyírbátorban

| 2017. 09. 05. | 10:54:00
Gyanús lett a mérleg.
Kiskorúakat kábítottak Nyírbátorban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vádat emelt a Nyírbátori Járási Ügyészség egy férfi és az élettársa ellen, akik tavaly szilveszterkor több kiskorúnak is kábító hatású anyagot adtak el, majd pár hónappal később Budapesten újabb nagyobb mennyiséget szereztek be az anyagból azért, hogy azt értékesítsék Nyírbátorban - közölte a Szabolcsihírrel dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

A vádirat szerint négy kiskorú december 31-én este úgy gondolta Nyírbátorban, hogy a szilveszteri bulit valamilyen élénkítő szerrel fogják „feldobni”,

ezért egyikőjük elment a helyben lakó vádlotthoz, akitől kétezer forintért „kristály” néven ismert kábító hatású anyagot vásárolt, amit a társaival közösen az utcán elfogyasztottak. A bódult állapotba került fiatalok visszamentek a vádlott házához, és csatlakoztak az ott rendezett szilveszteri mulatsághoz.

Az éjszaka folyamán a házigazda ráadásul még többször meg is kínálta őket az anyaggal, amit a fiatalok elfogadtak. A szer hatására a fiatalok nem érezték magukat fáradtnak, ezért január 1-jén egészen a délutáni órákig szórakoztak a vádlott lakásán.

A vádlott és élettársa március 28-án gépkocsival Budapestre utazott azért, hogy újabb nagyobb mennyiséget vásároljon a szerből, mert azt Nyírbátorban szerették volna értékesíteni. Budapesten egy - eleddig ismeretlen - férfitől 60 grammot vettek az anyagból, amit a vádlott élettársa az alsóneműjébe rejtett, majd visszaindultak Nyírbátorba. Már a városban igazoltatták őket a rendőrök, akik a nő táskájában találtak egy, a drog mérésére használatos digitális mérleget, ami gyanússá vált a hatóság számára. Ekkor átkutatták a vádlottak ruházatát is, és lefoglalták a többszázezer forint értékű kábító hatású anyagot.

A vádlottaktól lefoglalt anyag ugyan nem kábítószer, de hatása szinte azonos a már ismert kábítószerekével.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfival, illetve a szabadlábon védekező élettársával szemben

az ügyész új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Nyírbátori Járásbíróságon.

A vádiratban az ügyész azt indítványozta, hogy a bíróság a férfit ítélje végrehajtandó, míg élettársát felfüggesztett börtönbüntetésre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés