Hirdetés

Két nap múlva találtak rá a lakásában megkötözött férfira

police.hu

2017.12.02. 09:07

Két nap múlva találtak rá a lakásában megkötözött férfira
Fotó: police.hu

Kirabolták, majd otthagyták.

Hirdetés

A rendőrök a bejelentés után néhány órán belül elfogták azt a két elkövetőt, akik egy miskolci férfit a lakásában megkötöztek, bántalmaztak, majd különféle értékeket tulajdonítottak el tőle.

A rendőrségre 2017. december 1-jén a reggeli órákban tett bejelentést egy férfi, aki elmondta, hogy egy ismerősét kereste fel miskolci házában, ahol őt

egy székhez kötözve találta.

A rendőröknek a helyszínen a 64 éves sértett elmondta, hogy két nappal korábban két férfi a lakásában megtámadta, egy székhez kötözték, bántalmazták, majd készpénzt, bankkártyát és egyéb értékeket tulajdonítottak el tőle.

Ezt követően távoztak a rablók, de a súlyos sérüléseket szenvedett sértettet megkötözve hagyták hátra.

A nyomozók néhány órán belül megállapították, hogy a rablás elkövetésével egy 21 éves és egy 19 éves taktakenézi férfi gyanúsítható, akiket elfogtak, gyanúsítottként kihallgattak és bűnügyi őrizetbe vettek, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásukra.

Miskolcelőzetesrablás

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés