Enni? Hát, azt nagyon tudunk!

Enni? Hát, azt nagyon tudunk! Jóízűen és sokat.

Ezen a hétvégén is adhatunk az élvezeteknek, hiszen két napig mást sem tesznek a főzőcsapatok Nyíregyházán, mint sütnek és főznek a nagyérdemű gyönyörűségére.

Ki van otthon?

A Kossuth téren már délben hömpölygő tömegből arra bátorkodtunk következtetni, hogy kevesen ragadtak fakanalat otthonaikban, inkább választották az aranyló őszben a Tirpák Fesztivált. Ez volt a telitalálat!

Az ország minden részéből, sőt, határainkon túlról is érkező főzőcsapatok a magyar és európai gasztronómia széles tárházát kínálták már reggeltől a nagyérdeműnek. Természetesen kifogyhatatlan volt a lapcsánka, a szlovákok készítettek sztrapacskát (tőlük jobban már csak mi, tirpákok tudjuk szaggatni), a nagykárolyiak szilvalekvárral és paprikás krumplival töltött lángost sütöttek, de kóstoltunk lilahagymával és kolbásszal töltött lepényt, törtpaszulyt dinsztelt hagymával.

De volt toroskáposzta, igazi, szegedi halászlé, amelyhez az alaplevet egy 1300 literes üstben főzték, strudli, különböző sültek, és hadd ne soroljuk, tessenek máris indulni, vagy vasárnap kora délelőtt felkerekedni, mert kétnapos a buli.

Kóstolójegyért

És az is kiderült - immár sokadszor -, hogy egy finom falatért képesek vagyunk zokszó nélkül, akár órákig sorba állni. Előbb, persze, a 300 forintos kóstolójegyért. Ha jól számoltunk, három helyen árulták a téren, de mindhárom előtt folyamatosan kígyóztak a sorok, és aki egyszer onnan elszabadult, már nem szívesen állt vissza. Pedig, mint tudjuk, nekünk, magyaroknak, evés közben jön meg az étvágyunk. Igazából erre az egyre, a kóstolójegyre volt panasz, mármint arra, hogy sokat kellett várakozni a sorban. (Még olyan is megfordult a fejekben, hogy a rendezvényt megelőző napokban, elővételben is lehetne árusítani – vagy háromtól több helyen.)
 

Na, nem irigyeltük a jelenléti ívek aláíratásával megbízott önkénteseket sem, akiktől majdnem mindenki megkérdezte: mire gyűjtik az aláírását, és nem használható-e fel egyszer ellene, ha úgy adódik. Mert adódhat.

S mikor már mindenen túljutottunk, következhetett a dolog élvezeti része: a kóstolás. Okos ember előbb a rövid sorba áll, választ valamit, s míg azt majszolja, már türelmesebben várja ki a sorát egy másik stand előtt, egy jóval hosszabb sorban. Nem ritka ilyenkor az eszmecsere sem az előttünk, mögöttünk állókkal, ki mit kóstolt már, mit ajánl, érdemes-e kivárni érte a sort. Meg az is érdekes, lehet-e csomagoltatni. Hogy egy kicsit vinnénk otthonra is.

Kastélyról kastélyra

Örömmel üdvözöltük a kállósemjénieket, akik először jelentkeztek a Tirpák Fesztiválra, de most már van is mivel büszkélkedniük: osztogatták lelkesen a szórólapokat az idén megnyílt, gyönyörűen felújított és berendezett Kállay-kúriáról, amellyel a Nagykálló és Máriapócs között szinte félúton fekvő település is feliratkozott az ország turisztikai térképére.

Negyedszer jöttek el a nagykárolyiak, akik szintén dicsekedhetnek egy csodálatosan felújított kastéllyal, a Károlyiakéval, akik pedig különösen fontosan a nyíregyháziak számára, hiszen ennek a családnak a sarja az a Károlyi Ferenc, aki 1753-ban tót családokat hívott a birtokára. Őket, a Békésből betelepülő, szlovák ajkú, evangélikus vallású embereket és az ő leszármazottaikat nevezzük tirpákoknak.

Gyere csak!

És elcsíptünk egy telefonbeszélgetést is séta közben, a hömpölygő tömegben. Egy férfi lelkesen agitált, magyarázta a vonal túlsó végén lévő ismerősének, hogy jöjjön el, mert nagyszerű a program, 300 forint a kóstolójegy, és pizza is van.

Ja, tényleg, az is volt.

Cs.K.