Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így él Svédországban egy magyar takarító

| 2016. 10. 31. | 11:21:00
Igaz, nyáréjjelen is süt a Nap, de a magyar csak bevándorló marad. Interjú
Így él Svédországban egy magyar takarító
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Menni vagy nem menni? A kérdés a mai napig aktuális, és valószínűleg ez a tény – menni – a közeljövőben sem fog változni. Főként a fiatalok körében vannak sokan, akik külföld felé tekintenek, mert vagy elégedetlenek az itteni, magyarországi életszínvonallal/lehetőségekkel, vagy pusztán ki szeretnék próbálni magukat egy idegen kultúrában, társadalomban, országban, míg világot látnak. Végül lesznek – igaz, kevesen – akik belevágnak a kalandba, mindent hátrahagyva, új kihívásokat keresve elindulnak az álmaik után. Varga Tímea 20 évesen belevágott. Elindult, és megcsinálta: 9 éve él Göteborgban, Svédországban. Most mesél a váltásról, az „újról”, a buktatókról, örömről, kétségekről és kitartásról, mert „mindent meg tudunk valósítani, ha igazán akarjuk” – mondja.

Emlékszel a pillanatra, amikor döntöttél?
2005 és 2007 között a Dunaújvárosi Főiskolára jártam, turisztika szakra. Az utolsó félévben szereztünk tudomást róla, hogy nem elég egy „sima” angol nyelvvizsgát tennünk, hanem speciálisan turisztikai jellegűre van szükség a diploma átvételéhez. Én erről 2 százalékkal csúsztam le. Dühös voltam, mert rengeteg időt elvesztegettem miatta. Ebből kifolyólag úgy gondoltam, hogy inkább hagyok mindent, és külföldön próbálok valamit kezdeni az életemmel. Csalódott és mérges voltam; igazságtalannak éreztem, hogy még a fellebbezésemet sem fogadták el. Eldöntöttem, elmegyek az országból, amint lehet. Mindegy volt, hova. Csak az számított, hogy kiszakadjak egy kicsit a magyar mentalitásból és világot lássak. Akkor jó és egyszerű dolognak tűnt, amikor azonban eljött a csomagolás ideje, amikor már a reptérre tartottam, nem volt annyira nagy a szám. Bizonytalan voltam, de mivel önfejűnek tartom magam, nem futamodtam meg. 2007 nyarán sikerült megváltoztatni az életemet.

Volt félelmed?
Dolgozni akartam. Babysitterként kezdtem, és nagyon tartottam attól, hogy nem az a család vár majd a reptéren, akivel korábban leveleztem. Mivel már mindenkinek bejelentettem, hogy véghezviszem az elhatározásomat, elutazok, ciki lett volna az utolsó pillanatban megfutamodni. Biztos, ami biztos, apukám is kijött velem Svédországba. A legmeghatározóbb félelmem tehát az indulással kapcsolatos bizonytalanságból fakadt.

Pont Svédország? Drága is, hideg is.
Mikor eldöntöttem, hogy világot látok, regisztráltam honlapra, ahol babysitterek és családok között közvetítettek. Sok család megtalált a világ minden tájáról, akikről csináltunk egy potenciális listát. Első helyen egy amerikai család állt, a második a svéd család, harmadikon pedig egy angol. Az amerikai család fűt-fát ígért: lesz külön lakrészem, saját autóm. A bökkenő csak az volt, hogy a levelezések során feltűnt, hogy az angolt nyelvtani hibákkal használják. Pedig állításuk szerint a férfi is, a nő is magas beosztásban dolgozott, így gyanakodni kezdtem. Számomra a nyelv helytelen használata vezető pozícióban valahogy nem fér össze, és – érzésem szerint – irreális dolgokat ígértek. A svéd család azért tűnt jobbnak, mert ott az apuka az Európai Parlamentben volt képviselő.

Te magabiztos nyelvtudással indultál útnak?
Az angol ment, a svéd egyáltalán nem. Heti egyszer jártam egy magyar sráchoz svédet tanulni, de az teljesen máshogy működik, mint „éles” szituációban. Ott meg tudja kérdezni az ember magyarul, ha valamit nem ért. Itt meg egyből bekerültem a mélyvízbe. A gyerekek – akikre vigyáztam – kicsik voltak, így ők nem tudtak akkor angolul. Az apuka pedig csak egy hetet tartózkodott otthon, mielőtt el kellett utaznia hosszabb időre. Így jött a kézzel-lábbal mutogatás. Úgy tapasztaltam, hogy ez gyerekekkel nagyon jól működik, mert megértik. Nem tudom, hogy, de sikerült.

Gyerekfelvigyázással kezdted, de váltottál.
Babysitterként 3 évig dolgoztam. Időközben megismertem a jelenlegi párommal – akivel első közös gyermekünket várjuk –, így egy év után végül otthagytam a családot. Ezután elmentem Svédország egyik legnagyobb takarítócégéhez takarítani. A külföldről érkezők közül sokan ezt a munkát választják. Egy idő után nekem kellett betanítani az új embereket: egy 200 fős körzetben 5 embert választottak ki erre a feladatra. Az egyik tanoncommal jó barátságba kerültünk. Ő a takarítás mellett gyermekek úszásoktatásával is foglalkozik, engem is beajánlott a főnökénél. Gondoltam, miért ne? A gyerekeket nagyon szeretem, vízben lenni imádok, így összekötöm a kellemeset a hasznossal. Jelentkeztem, és fel is vettek, így jelenleg kizárólag úszásoktatással foglalkozom, délelőtt pedig recepciósként tevékenykedek ugyanott.

Előítélet, előmenetel?
Ha igazán akarja az ember, akkor tud fejlődni és előrelépni. Azonban nagyon sokan elfelejtik, hogy mi csak bevándorlók vagyunk, bármennyire nem akarjuk ezt elismerni. El kell fogadni azokat a szabályokat, amiket állítanak, akkor nem lesz probléma.

Vannak a környezetedben magyarok?
Nem sok. Három magyar barátnőm van. Az első itteni magyar barátnőmet egy közösségi oldalon ismertem meg. Mielőtt kijöttem, írtam néhány Göteborgban élő magyarnak. Fontosnak tartottam leszögezni, hogy én nem azért írok nekik, mert munkát vagy segítséget szeretnék kérni tőlük, csak kiköltözöm, egyedül leszek, mint a kisujjam, és barátkozni szeretnék. Ez a barátnőm is a címzettek között volt, és azóta is fontos személy az életemben. Volt olyan, akivel a takarító cégen keresztül ismerkedtem meg. A harmadik barátnőmet pedig csak a véletlennek köszönhetem: a párom tetoválóként dolgozik. Egyik nap munka után lelkesen mesélte, hogy egy magyar lányt tetovált. Nekem se kellett több.  A Facebookon nyomozgattam kicsit, szerencsére sikerült megtalálni. Elkezdtünk beszélgetni, amiből jó barátság alakult ki.

Okozott gondot a beilleszkedés?
Az életstílus és -felfogás össze sem hasonlítható az otthonival. Itt mindenki nyugodtabb, mindenki ráér, nem kapkodnak. Számomra ez olykor idegesítő, mert magyarként pörgök, rohanok, csinálom a dolgomat. A svédeknél ebédidőben ebédidő van. Ezt tiszteletben kell tartani. Olyan, mint a szieszta az olaszoknál. Megáll az élet, meg kell várnod, amíg újra beindul, akármennyire sietnél is…

Létezik olyan svéd sajátosság, amivel meglepő szembesülni?
Sok kávét isznak, főleg este. Nem meglepő, ha este nem egy pohár borra, hanem kávéra akarnak beülni. Ami számomra nehézséget okozott, hogy itt nyáron még éjszaka is süt a Nap. Május végétől október elejéig 22 órakor még hétágra süt a nap. A napfordulót munkaszüneti nappá nyilvánították, így lehetőségünk nyílik a családdal, barátokkal kikapcsolódni. Ekkor 23:59-kor megy le a nap és 0:04-kor kel fel. Ám mivel itt sokszor rossz az idő, ritkán látható a jelenség.

Az emberek mentalitása?
Nem bámulják meg egymást, mert nem törődnek például azzal, hogy vagy felöltözve. Sehol nincs függöny. Bárki átláthat a szomszédba, ha akar, de itt ez nem szokás. Hogy ki bevándorló és ki nem, onnan lehet tudni, lóg-e függöny az ablakán. Hidegek az itteniek, de bármit kérdezel, segítenek. Nehezen barátkoznak, mert sokkal visszahúzódóbbak, mint a magyarok. Ha szórakozni mennek, a társaságok akkor sem keverednek: mindenki azokkal marad, akikkel elindult.

Nyitottak, befogadók, elfogadók?
Ha alkalmazkodsz, és nem játszod az úristent, hogy te svédebb vagy a svédnél, akkor könnyen befogadnak. Ahogy te viszonyulsz hozzájuk, úgy viszonyulnak ők is hozzád. Azt el kell fogadni, hogy te sosem leszel svéd.

Ért atrocitás?
Engem nem, de a menekülteket is csak akkor viselik nehezen, ha nem akarnak dolgozni, és csak élősködnek a szociális segélyre utazva. Ha dolgozol és adózol, akkor rendben vagytok.

Hasonlítsuk össze az itteni és az ottani életszínvonalat!
Egyértelmű: kint jobb. Ha megkívánok egy csésze kávét, nem kell gondolkodnom azon, hogy megvehetem-e magamnak. Pedig átszámítva 1 000 forint egy presszókávé. Jól keresünk. Félre tudunk tenni.

Az én takarítói fizetésemből fenn tudtunk tartani egy lakást, egy autót és még haza is tudok repülni évente kétszer: karácsonykor és nyáron, maximum egy hétre. Szóval tényleg jól élünk.

Ott vagy otthon?
Van, amikor igen, van, amikor nem. Volt már rá példa, hogy Magyarországon mondtam olyat, hogy majd otthon (Svédországban) megcsinálok valamit, amint hazamegyek. Amikor rossz kedvem van, akkor hajlamos vagyok csüggedni, de igazából akkor sem honvágyat érzek, hanem inkább a családom közelsége az, ami hiányzik. Itt alakítottam az életem, itt érzem jól magam.

Hiányzik valami Magyarországról?
A fűszeres ételek, a szalonna, a disznósajt, a kolbász, a friss pékáruk, a hazai zöldségek. Az ételeken túl talán a csillaglesést hiányolom a sötét nyári éjszakákon.

Tervezel visszaköltözni?
Semmiképp. Ez a terv, aztán majd a sors eldönti. A párommal itt rendezkedtünk be, ide fog születni a gyermekünk. Itt vannak a barátaink, a munka, miden.

Aki hasonló döntés előtt áll?
Mindenképpen tájékozódjanak, mielőtt belevágnak, mert nem olyan egyszerű kimenni külföldre, mint régebben. Olvassanak különböző fórumokat, keressenek állást, próbáljanak kapcsolatot kiépíteni helyiekkel még indulás előtt. Sokan azzal a mentalitással indulnak útnak, hogy valamennyire tudnak angolul, dolgosnak tartják magukat és várják, hogy el- és befogadják őket. Ez nem fog működni. Itt svédül kell tudni. Ez alapvető feltétele annak, hogy a helyiek elfogadjanak. Nyelvtudás nélkül, hirtelen felindulásból nem érdemes belevágni, mert könnyen csalódás lehet a vége.

Tóth Bernadett

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés