Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Minden baromfit be kell zárni az egész országban!

| 2017. 02. 02. | 18:22:00
Kéretik szigorúan betartani a szabályokat!
Minden baromfit be kell zárni az egész országban!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Magyarország teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos. Az intézkedést az indokolta, hogy

11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát,

valamint, hogy két hete - valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a honlapján csütörtökön.

Óriási a kár

A tájékoztatás szerint az előírással tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét. Közölték:

a járvány kezdete óta mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető.

Közölték, az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan, a jogerős határozatok alapján, a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése is zajlik, eddig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forintot fizettek ki – írták.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés