Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyíregyházi kislány Európa legszebbje!

| 2017. 08. 07. | 13:44:00
Ez volt az első versenye, máris diadalmaskodott.
Nyíregyházi kislány Európa legszebbje!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Augusztus elején rendezték meg Bulgáriában – hét ország közel 30 versenyzője részvételével – a Little Miss&Mister World világversenyt, ahol a magyar csapat fantasztikus sikereket ért el. Magyarországot öt induló képviselte, s mindegyikük díjjal tért haza. A 4 éves Menyhárt Lola a Little Miss Europe címet kapta, a 10 éves Szilágyi Noémi pedig Grand Prix győztes lett, ezzel őt választották a teljes verseny első helyezettjének.

– Ez volt az első világverseny, ahol Noémi indult, előtte csak hazai versenyeken szerepelt, ezért is örülünk nagyon a Grand Prixnek. Őszintén szólva, nem vártam ilyen jó helyre, mert nagyon sok gyönyörű és felkészült gyerek volt – mondta Noémi édesanyja, Szilágyi Katalin, aki hozzátette: a szépségversenyeken való indulást nem lánya, hanem ő szorgalmazta. – A gyerek eleinte kevésbé szerette volna a versenyzést, inkább én erőltettem, de már annyira megtetszett neki, hogy lassan fordul a kocka. Noémi nagyon szép kislány, sokat sportol, és nagyon okos. Bízom benne, hogy még nagyon szép eredményeket fog elérni – tette hozzá a büszke anyuka.

A verseny két magyar fiú indulója a 6 éves Horváth Noel és 11 éves Bálint Kevin voltak. Noel a legjobb talent show díját, Kevin pedig a legjobb modell díját hozta el. Hegedűs Nóra pedig gyönyörű hangjával kápráztatta el a zsűrit, amiért talent díjat kapott.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés