Hirdetés
Újabbb partnerség a Nyíregyházi Egyetemen
| 2018. 02. 27. | 18:12:00
Az egészségügyben is bővíti a kapcsolatait.

Együttműködési megállapodást kötött kedden a Nyíregyházi Egyetem a FINNA-MED Egészségügyi Szolgáltató Kft-vel.
Az egészségügyi szolgáltató elsősorban tudományos, és innovációs kutatásban lesz partnere az egyetemnek. Egyebek mellett az élelmiszerekkel és ételintoleranciával kapcsolatos vizsgálatokban működnek majd együtt a későbbiekben. A távolabbi célok között szerepelnek például az implantátumokkal kapcsolatos kutatások is.
A FINNA-MED Egészségügyi Szolgáltató elkötelezett a tudományos fejlődés iránt – közölte dr. Finna Péter orvos igazgató az eseményen. Saját kutatásaikról is szólt, melyek között szerepel a funkcionális italokra vonatkozó tudományos munka, de azt is megemlítette, hogy részt vettek már gyógyszerfejlesztésekben is.
Hirdetés
További híreink

Egészségügy: a cél egy hatékonyabb szűrési rendszer
Sok haláleset megelőzhető lenne.

Nem csak a hőérzetet befolyásolja a hőség
Olykor javasolt szakember segítségét kérni.

Kedvelt élelmiszert hívtak vissza az Auchan polcairól
Szalmonellát mutattak ki benne.

Fűszert vontak ki a forgalomból
Ne fogyassza el!

A hőhullám miatt egyre több az álmatlan éjszaka
Az extrém magas hőmérsékletek többlethalálozással járnak együtt.

Fertőzött kőrisfák Beregsurányban
A kártevő bogár az érintett területen megtelepedett, és szaporodik.

Visszahívtak egy étrendkiegészítőt
Ne fogyasszák el!

A magyarok nem bánnak kíméletesen a Földdel
Rosszabbul teljesítettünk, mint a globális átlag.

Ezekben a termékekben nem engedélyezett összetevők vannak
Ne fogyassza el!

Nyakunkon a pollenszezon
Rengetegen érzékenyek a parlagfű virágporára.

Több potencianövelőt is kivontak a forgalomból
Vényköteles gyógyszerekben alkalmazott hatóanyagokat tartalmaznak.

A Penny népszerű terméket hív vissza
Ne fogyassza el!
Gazdaság

Nemzeti Földalap: átláthatóbb, kiszámíthatóbb hasznosítást ígérnek
Kiemelten támogatják az állattartókat és a fiatal gazdákat.

Energiatakarékosság: a magyarok 84 százaléka csatlakozott
A miniszter szerint ez példa nélküli.

Kezdődhet a Debrecen–Nyíregyháza vasútvonal korszerűsítésének előkészítése
Megjelent a kormányhatározat.

Uniós források: fókuszban a közlekedés és az egészségügy
Átalakítják az országot - mondta a miniszterelnök.

Pont nélkül maradt a Szpari Debrecenben
Egy gól döntött.
Bűn és bűnhődés




















