Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felújítják a Hősök temetőjét

| 2016. 11. 29. | 13:19:00
Háromezer katona nyugszik ebben a nyíregyházi sírkertben.
Felújítják a Hősök temetőjét
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Eredeti formájukban állítják helyre a nyíregyházi Hősök Temetőjének sírjait az első világháború befejezésének centenáriuma, 100. évfordulója alkalmából.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere az MTI-nek elmondta: a sírkert 2014-es, 20,5 millió forintos részbeli felújításának folytatását tervezi a város önkormányzata, a hantok rekonstrukciójára több mint 64,3 millió forintot költenek jövőre, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma pályázati támogatásával.

A temetőben található sírok közül 325 sisakos, 269 párnaköves és 1530 fejköves síremléket megtisztítanak, azokat impregnálják, feliratozzák, az elhasználódott párnaköveseket pedig újragyártják.

A hantok közötti 572 négyzetméteres vörös salakos sétány díszburkolatot kap, a kerítés melletti régi tujasort oszlopos galagonyafára cserélik, valamint felújítják a kopjafás, turulos emlékművet is.
A korábbi, 2014-es munkálatok során 240 síremlék cseréje történt meg, 300-at felújítottak, valamint díszkaput kapott a temető, átépítették a kerítés egy részét és rendbe tették a sétányt.

A Hősök Temetőjét 1915-ben nyitották meg, az Osztrák-Magyar Monarchia akkori egyik legnagyobb nyíregyházi hadikórháza mellett. A 2700 ágyas barakk kórház ötven épületét 1914-ben emelték, s ott a frontról érkező sebesülteket, betegeket látták el, valamint a gyógyintézet feladata volt a különböző járványok elterjedésének megakadályozása is.

A kórházban elhunytakat hantolták el a Hősök Temetőjében, közel háromezer magyar, osztrák, német, olasz, lengyel, cseh, szlovák, orosz, ukrán, román, horvát, szlovén, szerb és bosnyák katonát.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés