Parno Graszt: akikkel megtörtént a csoda

Nincs az a nézőtér, amit zsúfolásig meg ne töltenének. Nincs az a néző, aki ülve maradna a székén, ne perdülne táncra, ha színpadra lép a Parno Graszt. Idén A Dal című műsorban vette a tenyerére az ország.

Nem csoda, hisz a paszabi csapat igazi örömzenét játszik. Szívből muzsikálnak, szeretettel nyújtják át a közönségnek, ami erre nagyon vevő.

A formáció vezetőjével, Oláh Józseffel  (a képenn jobbra) beszélgettünk.

– Sokan szeretnének bekerülni a Parno Grasztba, de mi mindig arra törekedtünk, hogy a család tagjai alkossák a zenekart. Testvérek, feleségek, nagynéni, nagybácsi és a gyerekeink. És persze tudni kell táncolni, énekelni és hangszeren játszani - magyarázza. Hogy mikor kezdték? Nem emlékszik rá. – Szerintem akkor, amikor át tudtam ölelni a gitárt – mondja a zenész, akit sosem járatták tanárhoz. A bátyja megmutatott neki néhány akkordot, a többit magától tanulta.

Állandó telt ház, kizárólag élőzene

Édesanyja, Oláh Jánosné, Erzsike fiatalabb korában nagyon szeretett mulatni. Ő indította el a gyerekeket zenei pályájukon: meglátta bennük a tehetséget, és – jó értelemben véve – ütötte-vágta őket, hogy zenéljenek, énekeljenek. Ő készítette fel a gyerekeket 15-20 perces fellépésekre.

– Jobban izgultunk egy-egy műsor előtt, mint most, a külföldi turnékon – emlékszik vissza a kezdetekre Oláh József. – Megtanultuk: soha, egyetlen felkérésre se mondhatunk nemet, s hogy a koncerteken az embereknek örömet szerezzenek.

A kezdeti időszakban táncosok is csatlakoztak a ma 9 tagú együtteshez, de a kisebb létszámmal könnyebben tudnak turnézni.

Állandó telt házzal dolgoznak, csak élőzenés koncerteket tartanak, rengeteget improvizálnak. Amit ők csinálnak, az szabad téren hangzik a legjobban, vagy ott, ahol a közönség is szabadon tud mozogni, mert őket nehéz ülve hallgatni.

Hollandiában egy turné minden koncertjén színházban léptek fel. Azt mondja, katasztrófa volt az első 8-10 előadás. Az emberek ültek a nézőtéren, nekik alkalmazkodni kellett a színpadi világításhoz, miközben az együttes rengeteget improvizál minden koncerten. De ott se tudtak ülve maradni a nézők, kijöttek a széksorok közül, és oldalt táncoltak. Ez a műfaj nem színházba való.

– Ördögfiókák vagyunk. Fontos számunkra a szabadság. Nem véletlen Parno (fehér) Graszt (ló) a nevünk – mondja József.

A zenekar tagjai mind autodidakta módon tanultak meg zenélni. Szerbiában egy tamburás kezébe vette József tamburáját. Azt mondta, ilyet még nem látott, de nagyon jól szól.

– A fiam pár éve kapott tőlem egy akkora harmonikát, hogy alig bírta el. Három év múlva bevettem a zenekarba – meséli büszkén az édesapa. Fia olyan egyedi módon játszik a hangszeren, ahogy a világon senki sem. Hívják is vendégzenélésre, de nem érzi jól magát, mert vendégként nem csinálhatja az, amit ő szeretne.

Aztán az is kiderül, hogy az „ördögfiókákkal” sincs könnyű dolga a vendégszereplőknek sem:

– Egyszer Szalóki Ágival játszottunk a MOM Parkban. Előre megbeszéltük a programot, de „elkapott minket a gépszíj”, és átcsaptunk spontán zenélésbe. Ági ezt utána szóvá is tette. Aztán egy következő koncert után elhívtuk Paszabra, és hatalmasat mulattunk. Akkor értette meg, miről szól a Parno Graszt. Azt mondta: „az hiányzott, hogy elmenjek Paszabra, és ott szívjalak benneteket magamba.”

Bármekkora helyen játszanak, az mindig tömve van. Németországban egy város főterén 15-20 ezer ember hallgatta őket. Ujjongtak. A Szigeten 3-5 ezer néző gyűlik a színpad elé. De sosem az számít, hányan vannak egy koncerten, hanem a hangulat. Ugyanazzal a hévvel játszanak pár száz és több ezer ember előtt. Franciaországban hosszú, 15 órás utazást követően léptek fel. A harmadik szám után már nem is éreztek fáradtságot. Lelkesíti őket a zene, a közönség, különösen, ha rögtön „ráugrik” a produkciójukra. A Dalnál épp így történt. Hatalmasat emelkedett a népszerűségük. Oláh József szerint egyébként nagyjából kétévenként kapnak egy ilyen lökést, amely lendületet ad a zenekarnak.

Ott az élet, Paszabon

A házban, ahol Nyíregyházán lakik gyönyörű feleségével és 6 éves kislányával, A Dalig senki nem tudta, hogy zenél. A verseny után többen megszólították a lépcsőházban, hogy „nem is gondoltuk, milyen híres ember lakik itt". Próbálni ugyanis nem otthon szokott, hanem Paszabon. Ott van az élet.

Hogy mitől más? Nem tudja. De az biztos: ha hazamennek a családhoz, tíz perc múlva ötvenen vannak a házban, és nagyon jól érzik magunkat.

A Dalban József keresztlánya, Heléna volt az énekes: gyönyörű a hangja, de a siker kapujában visszafordult. Férjhez ment, és most babát vár. Heléna az anyaságoz, családot választotta, nem álmodik énekes karrierről. Sokáig keresték, ki léphet a helyébe, mígnem megtalálták Szirota Dzsenifert. Ő az első a zenekarban, aki nem családtag. Rögtön be is dobták a mélyvízbe: október végén az A38-as hajón már néhány dallal közösen léptek fel. Olyat tudnak együtt, ami nagyot szól.

– Dzsenifernek azt mondtam, jöjjön el az édesapjával Paszabra, s négy óra alatt annyi mindent szív magába tőlünk, hogy utána már „szemmel” tudunk beszélni egymással. Harminc éve együtt játszunk, mi már így kommunikálunk. Mindenki érti, ha valaki éppen improvizálni szeretne, és hagyja, hogy csinálja.

Alázat, egymás iránti tisztelet – ez jellemzi a zenekart. Ezzel a mintával akár csapatépítő tréningeket is tarthatnának.

És akkor jött a busz

A Dal után még egy nagy öröm érte őket: kaptak ajándékba egy kisbuszt. Egy rajongójuk, barátjuk adta. Megkönnyítette a dolgunkat. Most már szabadabban járhatnak koncertezni. Az önzetlen adakozó kérte, nevét ne is említsék, nem azért segített, hogy magát reklámozza.

Ez ismét abban erősítette meg Józsefet, hogy vannak jó emberek. Bár sokan mondják, hogy ez egy élhetetlen ország, velük mégis megtörtént a csoda. Egy család életét jobbá, könnyebbé tette.

– Magyarországon nagyon kevés ember van, akinek nem fordult meg a fejében, hogy külföldre megy. Minket minden ideköt. Család, zenekar – érvel a maradás mellett Oláh József.

A cigányasszony és az ördög

Úgy érzi, jó csillagzat alatt született. Hogy most itt tartanak, szerinte annak az eredménye, hogy 1987 óta folyamatosan zenélnek. Lökést adott, amikor József 1999-ben Bódi Gusztiékkal dolgozott egy lemezen, és belecsöppent a zenei világba. Majd 2001-ben megjelent a Parno Graszt első lemeze, ami robbant. Mindig kapnak egy lökést, ami tovább viszi őket. Most a kecskeméti filmgyárral egy cigánymese-sorozatot készít. József a sorozat zenei rendezője és a zenésze egyben. Felesége biztatására pályázott a munkára. Az első darab A cigányasszony és az ördög című mese volt.  Egy hétig csak nézte a filmet, de semmi nem jutott eszébe. Aztán leült, és egy nap alatt elkészítette a zenei anyagot. Majd díjat nyert vele a Velencei Fesztiválon.

–  Eljött az idő, hogy Magyarországon elmegyek egy helyre, és tudják, ki vagyok. Egy olyan közeg is elkezdett ránk figyelni, amelyik eddig nem érdeklődött irántunk.

Többen írtak, hogy cigányzenét általában nem hallgatnak, de amikor meghallottak minket, megismerték a Már nem szédülök kezdetű dalunkat, elkezdtek cigányzenét hallgatni.

Egy jobbikos politikus mondta róluk: „ezek a cigányok mindjárt engem is táncra perdítenek”.

– Megismert minket, és megváltozott a véleménye a cigányokról. Akiket lehet szeretni, akikkel lehet mulatni – mint velünk.

Vannak rossz tapasztalatai is. Aki nem tudja, ki ő, s látja, hogy cigány, elül mellőle a buszon. Vagy átmegy az utca túloldalára. Aki viszont ad magának esélyt arra, hogy megismerje, annak megváltozik a véleménye.

Nemrég vett egy gitárt Debrecenben. Az eladó előbb bizalmatlan volt, de amikor megtudta, hogy ő a Parno Graszt vezetője, hatalmasat fordult. Ő nyitott Oláh Józsi felé..

Cservenyák Katalin

A „Parno Graszt“ jelentése fehér ló. Az együttest 1987-ben alapították. Magyarul és romani nyelven énekelnek, egy dalban is cserélik a nyelvet. A zenekar a zenei gyökereit a közvetlen környezetben gyűjtötte a szabolcs-szatmári Paszab és környékéről. Zenéjük megőrizte ősi, eleven karakterét, a zenekar pedig őszinte, közvetlen természetét. A svájci zenei szakfolyóirat, a Vibrations 2005-ben a Parno Grasztot a tíz legjobb zenekar közé sorolta. Zenéjük mára bejárta a világot: 2008-ban Indiában kutatták zenei gyökereiket, ismerős arcokat, szokásokat, dallamokat keresve, falusi zenészekkel együtt muzsikálva. Erről az egyedülálló felfedezőútról Silló Sándor dokumentumfilmet forgatott (a BBC kezdeményezésére a Magyar Televízió 2003/2004-ben készítette a filmet a zenészekkel Parno Graszt:Ünnepek és Hétköznapok címmel, amit Európa-szerte sugároztak. Útjuk 2009-ben az Egyesült Államokba vezetett, ahol fennállásuk leghosszabb turnéján 40 nap alatt 20 városban adtak koncertet New Yorktól San Franciscóig. Az évet végül Koppenhágában zárták, ahol a világzenei szakma legfontosabb éves találkozóján, a World Music Expo-n (WOMEX) léptek föl. (forrás: Wikipédia)