Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A zene az kell Nyírbogáton is

| 2017. 05. 12. | 15:55:00
Folytatják is a programot.
A zene az kell Nyírbogáton is
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nyírbogáti Gyermekvédelmi Központban is lezárult „A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!” című bűnmegelőzési program, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya még 2014-ben dolgozott ki a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pályázati felhívására.

A prevenciós program a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő, fokozottan hátrányos helyzetű fiatalok szabadidejének hasznos eltöltéséhez kínált alternatívát.

A pályázati forrásból hangszereket vásároltak, zene- és táncpedagógusok foglalkoztak a gyerekekkel. A projektbe a főkapitányság elsőként a Mátészalkai Gyermekvédelmi Központot vonta be, majd az eredményeket látva 2015-ben csatlakozott a Tiszadobi, 2016-ban pedig a Nyírbogáti Gyermekvédelmi Központ is.

A május 11-én Nyírbogáton tartott záró rendezvényen a pályázatban részt vett gyerekek különböző műsorszámokon keresztül mutathatták be tehetségüket. Az eseményen Dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Farkas József r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, valamint a résztvevő intézmények is sikeresnek értékelték az intézetben nevelkedő gyerekek körében is nagy népszerűségnek örvendő programot. Úgy döntöttek, újabb pályázati forrásból folytatják a megkezdett munkát, és a projektbe a megyéből más gyermekvédelmi intézetet is bekapcsolnak a közeljövőben.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés