Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A kórházban fekvő, kis betegeknek gyűjtöttek

| 2017. 12. 15. | 10:20:00
Karácsony előtt adják át a meglepetést.
A kórházban fekvő, kis betegeknek gyűjtöttek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Táncolj és Mulass Velünk Közhasznú Egyesület nagyszabású adománygyűjtési akcióba kezdett 2017. decemberében, mely segítségével az együttműködő kórházakban fekvő beteg gyermekeket kívánja támogatni.

Az egyesület szakemberei nevéből is látszik, hogy

a hagyomány erejével hívják fel a figyelmet a súlyosan beteg gyerekek lelki gyógyítására. A programban minden résztvevő tanuló, gyermek a magyar néptánc és hagyomány szépségeivel gazdagodik, a részvételért pedig csupán egy plüssfigurát vár adományként a civil szervezet.

A nagyszabású megmozduláshoz tíz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei intézmény, több helyi civil szervezet, illetve magánszemély is csatlakozott. Ennek eredményeképpen több mint kétezer gyereket avatott be az egyesület elnöke, Turóczi Zsolt táncművész a hagyományőrzés rejtelmeibe.

A program keretében összegyűlt adományokat, azaz több mint kétezer plüssfigurát az egyesület vezetősége ünnepélyes és meghitt keretek között, táncelőadással egybekötve adja át a beteg gyermekek részére.

Másnap délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórház tagkórházának Gyermekosztályán a plüssöket a papi Kikelet Felnőtt és Ifjúsági Néptáncegyüttes tagjai osztják majd szét az osztályon fekvő kis betegeknek.

Intézmények, akik támogatták a programot:

  • Búzaszem Nyugati Óvoda;
  • Búzaszem Nyugati Óvoda Gyermekekért Tagintézmény;
  • Demecseri Tündérkert Óvoda és Bölcsőde;
  • Pátrohai Móricz Zsigmond Általános Iskola;
  • Búzaszem Nyugati Óvoda Benczúr Téri Tagintézmény;  
  • Búzaszem Nyugati Óvoda Városmajori Tagintézmény;
  • Pátrohai Csillagszem Óvoda;
  • Papi Csemetekert Óvoda és Bölcsőde;
  • Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája;
  • Kisvárdai Református Alapfokú Művészeti Iskola.

Önkormányzatok, akik támogatták a programot:

  • Pap Község Önkormányzata

Civil szervezetek, akik támogatták a programot:

  • Együtt a Családért Kulturális Egyesület;
  • Most Élsz Egyesület;
  • Együtt Egy Jobb Életért Egyesület;
  • Törpe-Vár Alapítvány;
  • A népi hagyományok Ápolásáért Alapítvány;
  • Fehér Nyár Természetjáró és Kulturális Egyesület;
  • Green World Egyesület;
  • Legyen a Zene Mindenkié Közhasznú Egyesület.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés