Tiszavasváriban sírtak, amikor megismerték az ítéletet

Nehéz mit mondani egy olyan édesapának, akinek mindene a lánya, aki viszont évek óta éber kómában fekszik egy műhiba miatt. A Debreceni Ítéltáblán csütörtökön Á. Mihályék megnyerték a nyíregyházi Jósa András kórházzal szemben indított pert, a hírt ügyvédjük, dr. Helmeczy László vitte nekik a Hajdúságból Tiszavasváriba.

- Sírtunk, sírunk - mondta telefonon érdeklődésünkre Á. Mihály, akinek vezetéknevét azért nem írjuk ki, mert nem szeretnénk, ha most többen azért keresnék fel, hogy anyagi segítséget nyújton nekik.

Bizony, hogy sírtunk - folytatta - mert már nagyon vártuk a végét. – Így minél többet tudunk segíteni a lányunkon és a két gyereken. Hálát adok az Istennek, hogy az ügyvéd úron keresztül ez megvalósult.

Mindent a gyerekekért

Helmeczy László ügyvéd úr nagyon sokat segített - tette hozzá Mihály, a közel 8 éve éber kómában fekvő Mária édesapja. Most azt tervezik a feleségével, hogy gyógytornászt is tudnak fogadni a lányuk mellé, akit eddig ők mozgattak, tornáztattak a feleségével. Nagyon fontos ugyanis a fiatalasszony mozgatása, hogy ne legyenek szövődményei a betegségének.

Csütörtök délután Máriának már mindkét fia is tudta, hogy vége a pernek. Számukra is külön-külön ítéltek meg nem vagyoni kártérítést, a amint megkapják az összeget, a nagyszülők gondoskodnak arról, hogy a gyerekek pénze külön gyámhatósági számlára kerüljön. Aztán majd eldöntik, mit szeretnének.

A kisebbik fiú 14, a nagyobbik 15 éves. Kiváló tanulók és remek focisták, nagyszüleik büszkeségei. Szeretnék, ha tovább tanulnának, és ehhez mindent megadnak nekik.

Hagynák az emlékeket

Arra a kérdésre, mit terveznek, maradnak-e a házban, ami egyébként már nem az övék, a nagypapa, Mihály azt felelte:

- Elmegyünk innen. Nem maradunk itt - az emlékek miatt - felelte az édesapa. Ugyanis kiderült: egy gyermeküket már elvesztették ebben a házban...

"Penicillinnel elinjekciózták" - mondta szomorú hangon Mihály. A kisfiú mindössze 16 éves volt, és ők még nagyon fiatalok. Orvos írta fel az injekciót, ők pedig bíztak benne. Nem tudták, hogy érzékeny a gyermek a penicillinre.

Volt itt küzdelem - összegzett az édesapa, aki már alig várja, hogy itthagyja emlékeit.

Veszünk egy házat itt, Tiszavasváriban, de jobb helyen. Olyat, ahol a fiúk is elférnek, míg velünk vannak.

Mi keresztény emberek vagyunk. Nem kell nekünk kincseket gyűjteni, minden marad a gyerekeknek - magyarázta Mihály, akinek az első dolga lesz, hogyha megkapják a pénzt, Csepelre viszi a lányát, és elvégeztet egy állapotfelmérést. Hogy tudják, mit érhetnek el, mit lehet kihozni kezeléssel. Műtétbe nem egyezne bele, nem engedné, hogy kínlasszák a lányát.

"Én azt nem élném túl. A lelkem még mindig nem gyógyult meg. Ameddig megyen a szekér, addig megyen" - jelentette ki.

Elmondta még azt is: nagyon hiányzik a munkája. Kőműves a szakmája, és családjából 8-10 fős brigádot szervezett, iskoláztatta a fiatalokat, nagyon jól tudtak dolgozni. De fel kellett adnia, nem hagyhatta magára a nejét a bajban. Azóta szétszéledt a család is.

Cs.K.