Hirdetés

Húsz éve gyorsabb volt a vonat a Debrecen–Mátészalka vonalon

Szabolcsihír

2018.03.05. 12:18

Húsz éve gyorsabb volt a vonat a Debrecen–Mátészalka vonalon
A 110-es vasúti vonal pirossal (Fotó: Wikipedia)

Seszták Miklós fejlesztési minisztert is igyekeznek rávenni a döntés megváltoztatására.

Hirdetés

Kétezer internetes aláírás összegyűjtését tűzte ki célként a Debrecen–Mátészalka vasútvonal korszerűsítése érdekében az aHang nevű portál.

A kezdeményezés a Mátészalkaleaks csoport nevű helyi erőtől indult, mint fogalmaznak, a 78 kilométeres távolságon a jelenlegi menetidő legkevesebb 105 perc, vagyis az átlagsebesség elkeserítő, mindössze 45 kilométer per óra. Ez önmagában is dühítő, hátha még hozzátesszük, hogy 20 évvel ezelőtt ezen a vonalon egyes járatok 75 perc alatt megtették a távolságot. Ma ehhez fél órával több kell…

Munkásokat vihetne Debrecenbe

A mátészalkai, fehérgyarmati, csengeri és nyírbátori járás 107 településén mintegy 150 ezren élnek, a munkanélküliség ezen a vidéken jóval magasabb, mint az ország iparosultabb részein. Ezért is volna különösen fontos, hogy a nyírségiek számára elérhetőbbé váljon a több nagy nemzetközi vállalat által gyárlétesítésre- és bővítésre kiszemelt Debrecen, ahol viszont éppen a munkaerőhiány okoz egyre komolyabb gondokat.

 

A Mátészalka-Debrecen vasútvonalat évente 825 ezer alkalommal veszik igénybe állampolgárok, akiknek 24 állandó sebességkorlátozással szemben kell türelemmel lenniük. Ezen a 110-es számú vonalon található a 13-13 ezres Hajdúsámson és Nyírbátor, a 8 ezres Nyíradony, valamint a végpont, Mátészalka, 16 ezres kisváros. A kormány a 2016-os Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) részeként – mintegy 30 milliárd forintnyi uniós pénzből – két ütemben korszerűsítette volna a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által a vonalat, de tavaly visszavonták a döntést. 

A Mátészalkaleaks csoport azt szeretné elérni, hogy mégis történjen meg a korszerűsítés, a vonatok pedig ezáltal 80, esetleg 100 kilométeres sebességgel haladhassanak. Azt is szeretnék, hogy ne erre a vidékre kerüljenek a MÁV leglepukkantabb személyvonati szerelményei. Az aHang ezért a Nemzeti Fejlesztési Miniszterium vezetőit (Seszták Miklós minisztert is beleértve), a MÁV-ot és Tasó László (Fidesz–KDNP) országgyűlési képviselőt is bombázza az aláírásokkal, amelyekből március elejéig mintegy 900 gyűlt össze.

RaL

A Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka vasútvonal egyvágányú, nem villamosított vasútvonala – olvasható a Wikileaks-en. A vasútvonal elődjét a Debrecen-Nyírbátori HÉV társaság két részletben építette meg. A Debrecen és Hajdúsámson közötti vonalszakaszt 1906. július 29-én, a vonal folytatását Hajdúsámson és Nyírbátor között 1911. július 29-én nyitották meg. 
A pálya végig 48 kg/fm sínrendszerű, vasbetonaljas alátámasztású. A vágány Apafa és Nyírbátor között hevederes illesztésű, Nyírbátortól Mátészalkáig hézagnélküli. A vonal kiépítési sebessége 80 km/h, azonban a hagyományos, hevederes illesztésű vonalszakaszon napjainkra 60 és 40 km/h-s sebességkorlátozásokat vezettek be.
DebrecenMátészalkaTasó LászlóVasúti fejlesztésekIKOP

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés