Aréna, te félelmetesen magas!
Itt alszom – jelentette ki ismerősöm édesanyja szombat este. Úgy döntött, inkább az arénában éjszakázik, de nem megy le azon a lépcsőn, amin már felkecmeregni is alig tudott. Szabályosan halálfélelme volt. Előadás szünetében arra kérte a lányát, intézzen neki valami világító eszközt, hogy mégse maradjon sötétben, amikor kihunynak a fények a csarnokban.
Félig vicces, félig komoly volt a kijelentés, de volt alapja, mert addigra már valakit elvitt a mentő a szektorunkból. A szerencsétlen néző ki akart menni a szünetben, de megbillent, és leesett a lépcsőn. Nagyon beütötte a fejét.
Eddig nem tűnt fel, mert ritkán járok meccsekre, hogy valami rettenetesen meredekre sikeredett az egyébként gyönyörűen felújított Continental Aréna lépcsője. Nagyon kell figyelni, míg felérünk az egyes szektorokba, mert olyan nagyokat kell lépni, hogy még a fiatalabbaknak is kapaszkodniuk kell – már, ha van mibe, mert abból is csak ímmel-ámmal jutott a csarnokba. Bizonyos lépcsőfokokon pedig csak oldalazva tud közlekedni, aki bátorkodik nagyobb cipőt viselni az átlagos mérettől.
A mi jegyünk a hatodik sorba szólt, vagyis majdnem legfelülre, ezért úgy döntöttünk, felfelé menekülünk – kapaszkodók híján ez sem volt egyszerű -, s majd lejövünk lifttel.
Csakhogy a két liftből egyik sem működött. Hogy miért kell kikapcsolni a felvonót, amikor telt házas rendezvény van az épületben, nem tudhatom. Nehéz is lenne megmagyarázni.
Még szerencse, hogy a régi lépcsőt nem bontottál el, mert azon legalább még az idősebbek is le tudnak jönni.
Ugyancsak érthetetlen, hogy egy több bejárattal is rendelkező komplexumba miért csak egy ajtón engedik be, majd onnan ki a több ezres tömeget, miként az is, hogy miért csak egy kapun lehet elhagyni a parkolót, amikor van egy másik is - csak zárva.
Cs. K.
