Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ön baloldali. Csak nem tud róla!

| 2016. 11. 25. | 13:02:00
Legalábbis az MSZP elnöke szerint.
Ön baloldali. Csak nem tud róla!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint sokan nem tudják, hogy valójában a baloldallal értenek egyet, amikor például a többség érdekében gondolkoznak, illetve a szociális alapon rászorulóknak alanyi jogon akarnak segíteni, továbbá mindenkinek hozzáférhetővé akarják tenni az oktatást.

A szocialisták vezetője pénteken, Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében tartott konferencián beszélt erről, amelyet a Foundation for European Progressive Studies (FEPS), a Policy Solutions és a Táncsics Alapítvány szervezett.

Molnár Gyula hangsúlyozta, pártjának egy olyan hatalommal szemben kell harcolnia, amely nem a saját értékeit mutatja fel, hanem az ellenfeleket próbálja meg lejáratni. Ezért tűnhet úgy a külső szemlélőnek, hogy a baloldal vesztésre áll

- fogalmazott, majd kiemelte, a valóság ezzel szemben az, hogy a "Fidesz ma Magyarországon a kisebbség kormánya, Orbán Viktor a kisebbség miniszterelnöke, a többségnek pedig nincs kormánya".

Az MSZP elnöke szólt arról is, hogy a 2018-ig tartó vitákban arra várnak majd válaszokat az emberektől, hogy a demokráciát vagy a diktatúrát, a keletet vagy a nyugatot, a szegények vagy a gazdagok támogatását választják-e.

Gurmai Zita, a FEPS-alelnöke arról beszélt, hogy a kormány "nemcsak tűri, hanem titokban támogatja is az agressziót, a nők bántalmazását és kizsákmányolását".

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés