Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szatmár-Beregben fejleszt a Hortobágyi Nemzeti Park

| 2017. 02. 07. | 18:07:00
Vizes élőhelyet is kialakítanak.
Szatmár-Beregben fejleszt a Hortobágyi Nemzeti Park
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyszabású élőhely-rekonstrukciót hajt végre a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében - jelentette be Kovács Zita a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója a projekt keddi sajtótájékoztatóján a tiszakürti arborétumban.

Az igazgató hangsúlyozta: az „Élőhely-rehabilitáció a tiszakürti Kis-Tiszán, valamint a beregi és nyírségi lápok vízpótlása” című pályázat révén megvalósuló 850 millió forintos beruházás természetvédelmi jelentősége mellett turisztikai és gazdasági szempontból is fontos, hiszen elősegíti a térség látogatottságának növekedését.

A nemzeti park igazgatósága célul tűzte ki a működési területén található tiszakürti Kis-Tisza komplex élőhely-rehabilitációját, valamint a beregi és nyírségi területeken elhelyezkedő lápok vízutánpótlását.

A projekt során olyan országos jelentőségű védett, illetve közösségi védelem alatt álló élőhelyek fejlesztése valósul meg, amelyek unikális jellege nem csak hazánkban, de Európában is kiemelkedő.

„A projekt keretében a Közép-Tisza területén létrehozunk egy 4 hektáros ideiglenes vízborítású vizes élőhelyet, ezzel a beavatkozással biztosítjuk a területen előforduló Natura 2000 jelölőfajok számára a kedvező élőhelyi feltételeket, ezen kívül a tervezett vizes élőhely az itt előforduló gémfélék táplálkozó területeként is szolgál majd. Mintegy 2 kilométeres szakaszon megerősítjük a Tisza árvízvédelmi töltését is.” – fogalmazott Kovács Zita.

A beavatkozások segítségével biztosítják a nyírségi és szatmár-beregi területeken korábban nagy számban előforduló buckaközi lápok megmaradt képviselőinek hosszú távú fennmaradását, emellett a közösségi jelentőségű fajok és közösségi jelentőségű élőhely-típusok természetvédelmi helyzetének javulását. A projektet a szerződés értelmében 2020. december 31-ig kell befejezni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés