Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közös demonstrációt tart az ellenzék

| 2017. 11. 08. | 20:13:00
Új fejezetet akarnak nyitni.
Közös demonstrációt tart az ellenzék
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Változást és Igazságot 2018-ban” címmel tart választási nagygyűlést november 18-án a Közös Ország Mozgalom, amely október 23-án a rossz időre tekintettel lemondta tüntetését - írja a merce.hu cikkére hivatkozva a 24.hu.

Gulyás Márton a portálnak azt mondta:

november 18-án új fejezetet nyitnak az ellenzéki együttműködésekben, és minden erejükkel arra koncentrálnak, hogy a magyar polgárok döntő többsége által vágyott változás bekövetkezzen jövő tavasszal. Szerinte a legnagyobb eredmény az lenne, ha közössé tett felismeréssé válna, hogy együttműködés nélkül nincs előrelépés a NER utáni világ irányába.

A rendezvényen, amelyre a tenni akaró polgárokat és civil szervezeteket is várják, csaknem az összes ellenzéki párt részt vesz. Ott lesznek a DK, az Együtt, az LMP, az MLP, az MSZP és a Párbeszéd elnökei is, a MoMa támogatásáról biztosította a mozgalmat, a Momentumnak pedig aznap saját rendezvénye lesz. A tervek szerint közösen határozzák meg az együttműködés azon módját, ami a jelenlegi rendszer leváltásához, a civilek követeléseinek teljesítéséhez és a közös országhoz vezető út első lépése lesz.

Gulyás közölte:

november 18-án meghirdetik a Változást és Igazságot 2018-ban kampányt, attól kezdve folyamatosan jelen akarnak lenni a nyilvánosságban, és szövetségeseikkel együttműködve a kampány legfontosabb követeléseinek érvényt szerezni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés