Hirdetés

Az MSZP, a Jobbik és az LMP szövetkezik, hogy legyőzzék a Fideszt

2018.01.05. 13:52

Az MSZP, a Jobbik és az LMP szövetkezik, hogy legyőzzék a Fideszt

Polgármester választanak Lázár János városában.

Hirdetés

Ugyanazt a független jelöltet támogatja majd a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson az MSZP, a Jobbik és az LMP is. A jelölt függetlenként indul, az ellenzéki pártok pedig nem indítanak ellene senkit, írja az Index.

Február 25-én azért kell időközi polgármester-választást kell tartani Hódmezővásárhelyen, mert Almási István polgármester múlt év végén elhunyt. Ő meglehetősen simán, 61 százalékkal nyert 2014-ben.

A Fidesz Hegedűs Zoltánt, a jelenlegi alpolgármestert jelöli, az ellenzék pedig egy független jelölt, Márki-Zay Péter mögött sorakozik fel. Utóbbi a HírTv-ben erről csak annyit mondott, hogy tárgyalt pártokhoz tartozó "magánemberekkel", és abban a reményben vállalta a jelöltséget, hogy az ellenzéki pártok nem fognak más jelöltet indítani.

Mivel Hódmezővásárhelyen a Fidesz a legesélyesebb, érthető, hogy az ellenzék egyesíteni akarja az erejét. Meglepő azonban, hogy másfél hónappal a parlamenti választás előtt az elvileg kormányzásra készülő, miniszterelnök-jelölteket állító pártok nem indítanak saját jelölteket egy megyei jogú városban...

JobbikFideszbaloldal

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés