Hirdetés

Hallgassa meg a NATO hivatalos himnuszát

MTI

2018.01.05. 16:45

Hallgassa meg a NATO hivatalos himnuszát
Fotó: nato.int

Másfél perces mű került nyilvánosságra.

Hirdetés

A NATO, történetében először, hivatalos himnusszal egészítette ki intézményes jelképeit.

Az észak-atlanti szövetség tájékoztatása szerint a himnusz már 1989-ben, a NATO megalapításának 40. évfordulója alkalmából megszületett, de akkor nem hoztak döntést a bevezetéséről, és évtizedekre félretették.

 A zeneművet André Reichling kapitány, a luxemburgi hadsereg zenekarának karmestere írta, és megkomponálása óta már számos NATO-eseményen eljátszották, legutóbb a tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, 2017 májusában.

A NATO-tagországok atlanti szövetséghez akkreditált nagyköveteinek tanácsa (Észak-atlanti Tanács, NAC) által jóváhagyott himnusz nem tartalmaz dalszöveget. A másfél perces műben összesen húsz hangszer szólal meg, fuvolák, oboák, klarinétok, szaxofonok, trombiták, kürtök, harsonák, tuba és dobok. A NATO első hivatalos himnuszának kottája a szövetség internetes oldalán is megtalálható.

A tájékoztatás szerint nem ez az első a bemutatott zeneművek közül, amelyet a szövetség himnuszául ajánlottak. Valamennyi próbálkozás közül a legsikeresebbnek és legtöbbet játszott dallamnak végezetül Reichling kapitány mintegy harminc éve játszott kompozíciója bizonyult, amely az év elejétől érvényes hivatalos himnusz lett - közölte a katonai szövetség.

A ma már 29 tagú NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália. Magyarország - Csehország és Lengyelország mellett - 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz. Montenegró tavalyi felvételét követően a csatlakozásra váró államok között van Georgia és Ukrajna. 
himnusznato

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés