Hirdetés

Az MSZP-seknek Erdélyben kampányolni felesleges időtöltés

2018.02.04. 17:07

Az MSZP-seknek Erdélyben kampányolni felesleges időtöltés
Karácsony Gergely és Molnár Gyula Kolozsváron (Fotó: mti)

Az RMDSZ első embere fogalmazott így.

Hirdetés

Egy felelős, nemzetben gondolkodó, de nem nacionalista és nem gyarmatosító kormányt szeretnék” – jelentette ki Kolozsváron Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP kormányfőjelöltje. Az MSZP elnökének társaságban érkezett ellenzéki politikus úgy fogalmazott: kampányolni és tanulni jött Erdélybe.

A Kronika.ro erdélyi magyar hírportál tudósítása szerint

egy felszólaló Magyarország ellenségeinek nevezte a politikusokat

a Bánffy-palotában tartott közéleti fórumon. Karácsony Gergely úgy válaszolt neki: parlamenti képviselőként mindkét alkalommal igennel szavazott a könnyített honosításra és határozottan ellenzi a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) álláspontját, miszerint megvonná a határon túli magyarok választójogát,

és ezt nem csak Kolozsváron, hanem Budapesten is el szokta mondani.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor miniszterelnök nyolc éve olyan politikát igyekszik megvalósítani, mely szerint a Fidesz érdeke és a nemzet érdeke ugyanaz, és szerinte „nagy probléma, hogy a magyar baloldal ehhez asszisztált”. Emlékeztetett, hogy a baloldali magyar kormányok jó kapcsolatot ápoltak az RMDSZ-szel, de nem akarták „megroppantani” azt, miközben Karácsony szerint jelenleg a Fidesz részéről ilyen törekvés érzékelhető.


IDE VÁG!


Fölösleges út volt?

Az RMDSZ elnöke szerint felesleges az MSZP és a PM vezetőinek Erdélyben kampányolniuk, mert az erdélyi magyarok tudják, kire szavaznak.

Megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak

- idézte fel az RMDSZ elnöke a vacsorán elhangzottakat.

Így szavaztak a határon túli magyarok 2014-ben!

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint összesen 128 378 érvényes szavazat érkezett a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők részéről. Közülük 122 588-an, a voksolók 95,49 százaléka szavazott a Fideszre. A Jobbikra 2,28 százalék, a baloldali összefogásra 1,16 százalék, az LMP-re 0,45 százalék voksolt.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok csak az országos pártlistákra szavazhattak a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson. 

MSZPErdélyKarácsony GergelyMolnár Gyula

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés