Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kovács Ferenc: Nyíregyháza egyre többet ad

| 2018. 03. 15. | 13:12:00
A politikus szerint a város a térség egyik gazdasági motorja lett.
Kovács Ferenc: Nyíregyháza egyre többet ad
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepi díszbe öltözött március 15-ére Nyíregyháza is. A hagyományok szerint a Kossuth téren rendezett megemlékezésen Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester mondott beszédet. A városvezető a forradalom és szabadságharc 170. évfordulóján elhangzott szónoklatában egyebek mellett kitért arra, is, hogy az 1848-49-es hősök mellett emlékezzünk tisztelettel azokra a lányokra és asszonyokra, akik a háttérből küzdööttek és dolgoztak a nemzetőrök és honvédek ellátásáért, biztosították számukra a hátországot.

Március 15. örök, emléke soha el nem halványul, eszméi ma is bennünk élnek - fogalmazott Kovács Ferenc.

– A haza minden előtt! - idézte Kölcseyt a szónok, hangsúlyozva, most azt kívánja a magyar nemzet, hogy felkészüljünk megóvni otthonainkat, eredményeinket, mert ezt senki nem teszi meg helyettünk.

Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben egy csőd szélén álló, eladósodott várost vett át az új önkormányzat, már pedig Nyíregyháza a térség egyik gazdasági motorja lett. Lefaragták a költségvetési hiányt, 2018-ban pedig minden eddiginél legnagyobb a város költségvetése.

Nyíregyháza egyre erősödik, egyre többet ad – utalt a város szlogenjére a politikus, és arról biztosította a mintegy 300-400 fős hallgatóságát, hogy

"készek vagyunk együtt dolgozni önökkel."

– 48-as hőseink hittek abban, hogy Magyarorszg a magyaroké. A nemzet boldogulása rajtunk, magyarokon múlik– zárta gondolatait Nyíregyháza polgármestere.

A beszéd után a Vasvári Pál Gimnázium növendékei adtak színvonalas műsort, majd koszorúzással tisztelegtek az ünnepség résztvevői 1848-49 emléke előtt.

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés