Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Fidesz: középpontban a nemzet és a családok

| 2018. 04. 11. | 10:12:00
Kezdődik demográfiai fókuszú kormányzás.
Fidesz: középpontban a nemzet és a családok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Orbán Viktor kormányfő által említett demográfiai fókuszú kormányzás a nemzetnek és a családoknak kedvező intézkedéseket jelent - erről beszélt Kovács Zoltán kormányszóvivő szerda reggel.

A kormányszóvivő ugyanakkor megjegyezte: az elmúlt 8 évben is minden politikai cselekedetük mögött ott volt ez a két alapelv.

A nemzetben való gondolkodás nyomán a határon túli magyarokra is odafigyeltek. Míg a családokat többek között adópolitikai, otthonteremtési és a gyermekekről szóló döntésekkel igyekeztek segíteni.

Kovács Zoltán a politikai irányvonal kapcsán felidézte a miniszterelnök által még korábban felvázolt négy alapelvet. E szerint kiemelt szempont a versenyképesség, hogy a magyar - elsősorban kis- és közepes vállalkozásokat - versenyképessé kell tenni.

A második: a munka alapú társadalom, hogy minden magyar embernek legyen munkája. A harmadik szempont a demográfia, és a negyedik az identitás erősítése.

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő kiemelte: "egy szó sem igaz abból", hogy az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak az egészségüggyel és az oktatással. Példaként említette, hogy az oktatás rendbetételével kezdték: elindították a pedagógusi életpályamodellt és fejlesztési forrásokat tettek az oktatásba.
Kovács Zoltán szintén kérdésre válaszolva elmondta: külföldről számos gratulációt kaptak a kormány választási győzelméhez. Több külföldi kormányfő - köztük Angela Merkel német kancellár - is gratulált. A magyarországi ellenzék részéről viszont ismeretei szerint senki nem gratulált.

Kovács Zoltánt arról is kérdezték, kormányszóvivő marad-e, erre azt felelte: ezt a miniszterelnök dönti majd el.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés