Hirdetés

Lapuló sunyiság az ATV-n

2017.03.12. 17:25

Lapuló sunyiság az ATV-n

A képernyőn rendre a legvadabb dolgokat mondják.

Hirdetés

Bizonyára önök is észrevették már, hogy az ellenzék egyik végvárának tekintett, a gyülekezeti tulajdonban lévő ATV műsorstruktúrájában sztárok jönnek-mennek, egyes programok megszűnnek, helyettük újakat gründolnak; létezik azonban egy archimédeszi-pont, amely mozdíthatatlan és - a Vidám Vasárnap mellett – a csatorna állócsillaga: a 700-as klub nevezetű képződmény. A CBN, azaz a Christian Broadcasting Network által világszerte kihelyezett 700-as klub című műsor, a középpontban az alapító teleevangelistával, Pat Robertsonnal napjában kétszer is a magyar tévénézők elé kerül, méghozzá különösebb feltűnés és botrány nélkül, ami Robertson és műsora ismeretében egészen megdöbbentő.

„Filozófiai- spirituális-teológiai értékrendje közel áll hozzánk”

– vallotta Németh Sándor ügyvivő-lelkész egy interjúban, és akkor lelke rajta. Merthogy az evangélium üzenetét hirdető Pat Robertson és fia a képernyőn rendre a legvadabb dolgokat mondja, és szinte bármilyen témával kapcsolatban a napi híreket kommentálva, részben a nézői kérdéseket megválaszolva. Például praktikus imát ajánl a használt ruhákban megbúvó démonok ellen,

de néha államfők megöléséről és államok lebombázásáról is elmélkedik.

Ijesztő eszmefuttatásaiból Istent sem hagyja ki, történeti visszatekintésében bizonygatja, hogy a Teremtő sújtotta Haitit 2012-ben súlyos földrengéssel, miután az ördöggel kötött paktum révén szabadultak meg úgy két évszázada a franciáktól és a rabszolgaságtól. De ugyanez az Isten értelemszerűen megfékezné a tornádókat, ha elég sokat imádkoznának hozzá. Az ima erejét Robertson a műsorban is visszatérően beveti, hogy betegségeket és rontásokat vegyen le nézőiről, ilyet már láttunk Gyurcsók mestertől a Budapest TV-n, de az amerikaiak nagyban utaznak. Ezt a sarlatánkodást ők pünkösdista-karizmatikus gyógyításnak hívják, és példákkal is szolgálnak.

Nemrégiben megismerhettük Brendát, akinek tavaly autóbalesete volt, nyakmerevítőt kellett használnia. Semmi sem segített, de akkor bekapcsolta a 700-as klubot, amiben az ifjú Robertson épp valakiért imádkozott, aki „jobb kezével fogja hátul a nyakát, és komoly sérülése van a jobb oldalon”. Ki más lett volna ez, mint Brenda, aki kiabálni kezdett, hálálkodni, rázni a fejét, és állítólag teljesen meggyógyult. Két hét múlva az orvos hívta, hogy jól sikerült a műtét, mire ő közölte, hogy nem volt műtét, csak csoda. Utána egy fiatal lány mesélt arról, hogy depressziós volt, wicca-varázslatokba kezdett. Zsályákat égetett, „szerettem volna valami erősebbhez tartozni, az ember szeret több és jobb lenni környezeténél” – halljuk és már tudjuk, hogy hamarosan szegedicsanádi léptékű fordulatnak leszünk tanúi, csak épp most már a Robertson-szekta lesz a varázskönyv.

Sorolhatnánk még az eseteket, amikor a prédikátor az Úrhoz fordult, hogy néző fájdalma enyhüljön… Hogyan is fogalmazott a néhai Christopher Hitchens?

„Mindig mindent megúszol, ha tiszteletesnek szólíttatod magad.”

Nos tehát ez a bornírt és bigott hír-, ima- és magazinműsor látható az ATV-n majd’ minden nap kora reggel és délután, alig pár napos csúszással, szinkronrutinú, profi alámondással – zajos megdöbbenés nélkül. Felelős értelmiségiek, gyakorlott tiltakozók, az ATV vitaműsorainak bennlakói – akik többsége alapból ateista – tán még soha nem emeltek szót e műsor ellen, noha nehéz elképzelni, hogy egyetértenének a benne elhangzó állításokkal vagy, hogy ne éreznék a veszélyességüket. Aminthogy azt is nehéz vajmi nehéz elképzelni, hogy az ATV helyett a köztévén vagy akár a TV2-n megjelenve ne keltene országos felháborodást ez a „közéleti magazin”. Mely műsor valamiért mégsem arrafelé, hanem éppenséggel az ATV programján szerepel kirobbanthatatlanul a csatornán, melynek vendégei kora reggel meg délután talán még sohasem botlottak bele a 700-as klubba.

SzN.

televízióat

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés