Cigistop: a szomszédban is bekeményítettek

2015.12.23. 17:25

Cigistop: a szomszédban is bekeményítettek

Románia keményebb dió.

Hirdetés

Füstölögnek a szomszédban. Miután a képviselőház a napokban elfogadta a róla szóló jogszabályt, és amint Klaus Johannis államfő aláírja és kihirdeti a törvényt, Romániában (is) tilos lesz a dohányzás a nyilvános zárt helyeken.

Eddig a szórakozóhelyek, éttermek tulajdonosainak dohányzó- és nemdohányzó részt kellett kialakítaniuk, de ha kis helyet üzemeltettek, határozhattak úgy is, hogy egyáltalán nem korlátozzák a vendégek füstölését. Ez azzal járt, hogy egy ottani kávéházi látogatás után ki kellett mosni a pulóvert és étteremben is gyakran előfordult, hogy csak masszív cigifüstben lehetett kanalazni a csorbát.

A dohányzás betiltásáról szóló tervezet 2011 óta a parlament napirendjén szerepelt, de csak azt követően vették elő és gyorsult fel elfogadása, hogy október végén a bukaresti Colectiv klubban tűz keletkezett koncert közben egy pirotechnikai eszköz miatt, és a katasztrófában hatvankét ember vesztette életét.

Nem lennénk azonban Romániában, ha a hatóságok nem estek volna át a ló túlsó oldalára. Márpedig átestek, mert ezentúl nemcsak cigarettára nem lehet gyújtani zárt térben, de az országos katasztrófavédelem döntése szerint tilos lesz a gyertyafényes éttermi vacsora, a tortán lévő tűzijáték, sőt még a színházi előadás keretében sem lehet lobogó gyertyával bemenni a színpadra, még ha az lényeges és szimbolikus eleme is az adott produkciónak.

Nálunk a nem dohányzók védelméről szóló törvény szigorításával 2012. január elseje óta nem szabad rágyújtani, ám a szórakozóhely-tulajdonosok által vizionált Armageddon elmaradt. A vendégek száma nem csökkent, de lényegesen jobb a levegő minősége, és a nem dohányosok is szívesebben mennek szórakozni. Igaz, a bárok, sörözők környékén lakók nem örülnek, hogy ablakuk alatt éjjel-nappal dohányzó emberek beszélgetnek.

Románia keményebb dió: könnyen előfordulhat, hogy a tüntető juhászokat tüntető dohányosok váltják Bukarestben a különféle magas állami hivatalok előtt. A juhászok ügye is érdekes: a júniusban elfogadott vadászati törvény értelmében szigorúan szabályozták, hány kutya őrizheti a nyájat. A pásztorok sík vidéken egy, dombvidéken két, a hegyekben pedig három kutyát tarthatnak nyájanként, mert a jogalkotó szerint a túl sok eb felfalja az apróvadállományt, így nem marad lepuffogtatnivaló a vadászoknak. A juhászok egyébként azt is sérelmezik, hogy a vadászok sportot űznek az elkóborolt juhászkutyák lelövéséből (erre a jogszabály egyébként felhatalmazza őket) és a kutyák számának korlátozásával védtelen lesz a nyájuk.

Egy medve ellen például három kutya nem sokat tehet, és az jó ideje tény, hogy a nagyvadak túlszaporodtak a Kárpátokban – nemcsak a nyájakat dézsmálják rendszeresen, hanem a lakóövezetek pajtáiban is kóstolgatnak. A jogszabály finoman szólva sem életszerű – egy sok száz juhból álló állományt egy kutyával őriztetni-tereltetni illúzió még sík vidéken is, arról nem is szólva, hogy mit csináljanak a pásztorok a már meglévő, létszámon felüli kutyáikkal. Ha agyonverik őket, jönnek az állatvédők. Ha agyonverik az állatvédőket, akkor jön a milícia.

A juhászok azonban nem hagyták annyiban a dolgot, Bukarestben összecsaptak a helyszínre vezényelt csendőrökkel, és betódultak a parlament udvarára. A birkákkal és kolompokkal támadók ellen a rendfenntartók könnygázt vetettek be; s a bárányok nem hallgattak, hanem kétségbeesetten bégettek – megeshet, hogy a könnyező négylábúak lesznek a már nem is annyira új román demokrácia szimbólumai. Vagy a könnyező dohányosok, ha ők is betódulnak a parlament udvarára; ha pedig netán győznek, és a törvényt visszavonják, a cigifüstben könnyező nem dohányosok. Az viszont már eldőlt, hogy a gyertyafény-keringőt már csak közvilágított helyeken lehet ropni Romániában.

SzN.

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés