Hirdetés

Újmagyar focinyelv

2015.10.15. 18:50

Újmagyar focinyelv

Bedobásban, orrfúvásban, időhúzásban jók voltunk.

Hirdetés

A Cívishír munkatársai közül magabiztos fölénnyel jelenthetem ki, hogy utolsóként én vagyok az, aki sportkérdésekben véleményt nyilvánít, érdeklődés és tudás hiányában a legegyszerűbb kérdésekre sem tudom a választ. Ráadásul tovább fokozza nyomorult állapotomat, hogy a Forma-1-es versenyeknél is csak a start utáni öt percig izgulok; a legtöbb koccanás, ütközés, balhé ilyenkor szokott bekövetkezni, utána már érdektelenné válik az egész felhajtás; illetve a jégtánc kűrjeit is figyelem néha, brutális zakózások a legváratlanabb pillanatokban is előfordulnak; kifejezetten sérelmezem, ha egy-egy duhaj táncos pusztán az én kedvemért nem fejeli telibe a palánkot.

Ha pedig néha egy-egy focimeccs közvetítésre tévedek, akkor is csak annyit konstatálok, hogy klubcsapataink játékosállománya– szó szerint – egyre színesebb, s hírlik, hogy számos külföldi edző is dolgozik a magyar csapatoknál. Ilyenkor azonban én is örülök, mert ez azt jelzi, hogy a borús hírek ellenére, ők az élő bizonyítékai annak, hogy a magyar edzők semmivel sem rosszabbak külhoni társaiknál; a magyar focisták bármilyen származású trénerrel is dolgozzanak, nagyjából ugyanolyan eredménytelenek.

Van viszont az edzői munkának egy meghatározó eleme, amelyben a mi magyarjaink messze a külföldi kollégák fölött állnak; jelesül a mérkőzések után adott nyilatkozatokban. Márpedig ha a Forma-1 első öt perce sorsdöntő, a 90. perc utáni öt perc ugyanilyen élményeket nyújt, főként a hosszú évtizedek alatt tökélyre fejlesztett nyelvi leleményességet illetően. A külföldi edzők értelemszerűen nem tudnak magyarul (értsd: magyar módra) nyilatkozni, nemcsak a nyelvi problémák miatt, hanem szegények nem tudják, hogy kis hazánkban mikor mit kell mondani. Hajlamosak a körülményeket hibáztatni a sikertelenségért: a hiányos feltételeket, a klubvezetés alkalmatlanságát, a magyar labdarúgás struktúrájának bajait, ami demagógia és populizmus.

A nézőknél olcsó népszerűség szerezhető vele, de elriaszthatja a szponzorokat, megbánthatja az egyesület társadalmi aktivistáit, megsértheti az állami sportszerveket, de ami a legrosszabb: rátapintanak az igazságra, amit a hazaiaknak sem illik, hát még az idegeneknek! 

A mérkőzések utáni rövid szakmai értékelés egy speciális műfaj, amelynek egyik jellemzője, hogy mindig van valami pozitívum, amit kiemelnek.

Például a 80-as években mindegyik edzői nyilatkozat úgy kezdődött, hogy „az akarással nem volt baj, küzdöttek a fiúk, de..." Akkoriban elismerésre méltónak vélték a szakemberek, hogy a labdarúgók küzdöttek. Jóllehet a mondat valódi értelme az, hogy a fiúk nagyon akartak futballozni, de nem tudtak, mert hozott anyagból dolgoznak.

Ma ugyanezt úgy mondják, hogy „a játék minden elemében felülmúltuk az ellenfelet, csak az előrejátékban nem tudtunk kibontakozni". Magyarul bedobásban, orrfúvásban, időhúzásban jók voltunk, sőt a saját kapunk felé is ügyesen passzoltunk, csak éppen támadásban (ami állítólag a játék lényege) nem mentünk semmire. Ha ráadásul ki is kapott a csapat, akkor hozzátesszük: „az ellenfél megtalált egy gólt." Ugyanis az ellenfél nem rúgja vagy fejeli a gólt, hanem találja. A mondás szerint a sikert nem kell magyarázni, de a futballedző mindig kommentálja a csapata góljait.

A magyar bajnokságban a gólok egyharmada úgy születik, hogy a csatár kóvályog a kapu környékén, valaki fejbe kúrja a labdával, s az a kapuba pattan.

Ha a kapus vagy egy hátvéd találja fejbe a csatárt, akkor szemfüles volt a fiú, ha saját játékostársa lövi telibe, akkor egy jól begyakorolt figura vezetett eredményre. De van gól, amely rosszkor jön. Hányszor hallottuk, olvastuk: „a korán szerzett gólunk görcsössé tette a fiúkat." Ha az ellenfél rúg gólt az elején, akkor „a korán kapott gól sokkolta a csapatot". Vannak állandóan visszatérő edzői eufemizmusok. Ha 90 percen át a két tizenhatos között rugdossák ész nélkül a labdát, arra az edző azt mondja, hogy „hatalmas taktikai csata folyt". Ha saját magát is szeretné megdicsérni: „a fiúk fegyelmezetten végrehajtották az utasításaimat." Ha a bíró teljesítményével elégedetlen: „a játékvezető működésével sohasem foglalkozom, de..." Ha rommá verték a csapatot: „láttam biztató jeleket." Ha pedig hátrányos helyzetből sikerül döntetlenre menteni, akkor jön a „fiúk nagyon odatették magukat” fordulat.

Legutóbbi görögtüzes szereplésünk után Kis Grofó is újraírhatná kedvenc dalát Bernd Storck nézéséről és Juhász Roland járásáról, ha már a srácok úgyis őt hallgatják, ha ünnepelnek. Kitűnő stílusú és gondolatgazdag kapitányunk ugyan német, de magyarázkodása echte magyar. „Hibáztunk a meccs elején, ezért hátrányba kerültünk, de felülkerekedtünk rajta, egyenlítettünk és fordítottunk is. Mindent megtettünk a győzelemért, a játékosaim mindent kiadtak magukból, nem tehetek szemrehányást nekik. Mindkét csapat sokat kockáztatott a győzelemért, ezért volt ennyi gól. A találkozó végén már nem volt meg bennünk a kellő erő, erőnléti problémák is közrejátszottak a vereségben, hiszen a csütörtöki mérkőzés is sokat kivett belőlünk, amikor a Feröer-szigetek ellen fordítani kellett a második félidőben”.

(Csak félve jegyzem meg, hogy az Európa-bajnokságon is ilyen időközönként kell meccseket játszani, így tán nem illene erőnléti gondokra hivatkozni; de lehetséges, hogy a mester mögött újkeresés, rossz közérzet, bűntudat és lázongás munkál).

Vannak speciális nyilatkozatok is (a kedvenceim), például amikor a követendő taktikáról faggatják az edzőt. Ezt általában nem árulják el előre, de amikor a múltkoriban az öltöző felé baktató mestertől megkérdezte a tévériporter, hogy milyen utasítással küldi ki a második félidőre a játékosait, a következő veretes válasz hangzott el: „Próbáljanak egy gólt rárúgni az eredményre." Nos, ilyen nyelvi magaslatokig még a legzseniálisabb külföldi edzők sem jutnak el.

Szalmási Nimród

Hirdetés

Hozzászólás

Hirdetés

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés