Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyolc díj még a gála előtt kiosztásra kerül

| 2022. 02. 23. | 14:53:00
Érdekes húzást hoztak nyilvánosságra az Oscar-gála kapcsán.
Nyolc díj még a gála előtt kiosztásra kerül
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Oscar-gála nézettsége az utóbbi években a béka feneke alá süllyedt, így idén igyekeznek lerövidíteni a műsort, ami azzal jár, hogy több díjat is át fognak adni az élő közvetítés kezdete előtt - írta a filmakadémia február 23-án.

Ahogy azt korábban megírtuk, több év után újra lesz házigazdája az Oscar-díj-átadónak, szám szerint három is: Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall. A március 27-i eseményen való részvétel ahhoz lesz kötve, hogy a vendégek és a jelöltek is tudják-e bizonyítani, hogy be lettek oltva koronavírus ellen, sőt két negatív PCR-teszttel is rendelkezniük kell a bejutás érdekében.

A szervezőknek nagy érvágás lehetett, hogy az elmúlt évben az eddigi legalacsonyabb nézőszámot produkálta a díjátadó, ami köszönhető többek között annak, hogy a jelölt filmeket nem sokaknak volt lehetőségük megnézni a mozikban a járvány miatt, illetve a gálát is a járványügyi protokoll szerint kellett megrendezniük. Annak érdekében pedig, hogy kicsit pörgősebbé tegyék a díjátadót, illetve hogy több nézőt is a képernyők elé szegezzenek, idén összesen nyolc elismerést már az élő közvetítés kezdete előtt át fognak adni. 

David Rubin, az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elnöke ugyanis azt közölte, hogy idén a vágás, a látványtervezés, a hang, a smink és haj, az eredeti filmzene és a három rövidfilmes kategória – a rövid dokumentumfilm, a kisjátékfilm és a rövid animáció – Oscar-díját közvetlenül a gála előtt adják majd át. Ezt azonban nem fogják közvetíteni, és a köszönőbeszédeket is csak összevágva fogják beilleszteni az élő műsorba, amelyet háromórásra terveznek.

A filmakadémia fontolgatta már korábban is, hogy 23 kategória nyertesének járó díjat az élő közvetítésen kívül fogják átadni, ám eddig még nem merték ezt meglépni.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés