Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Buszsofőrrel erőszakoskodott egy 15 éves Balsán

| 2018. 01. 12. | 15:02:00
Beismerte tettét a rendőröknek.
Buszsofőrrel erőszakoskodott egy 15 éves Balsán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Ibrányi Rendőrőrse közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 15 éves timári lakos ellen.

A frissen lezárt nyomozás adatai szerint a fiú december 13-án 15 óra 20 perc körül egy balsai buszmegállóban felszállt egy menetrend szerint közlekedő járatos buszra, ahol hangoskodásba kezdett, viselkedésével zavarta az utazóközönséget.

A busz vezetője felszólította, hogy szálljon le a járműről. A fiatal ekkor ordibálni kezdett a 48 éves sofőrrel, majd megragadta mellkasán a ruházatát, és erősen hátrafelé megtolta, akinek meg kellett kapaszkodnia a hátsó leszállóhely lépcsőjénél lévő korlátba, hogy ne essen el.

Az eset során személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett, viszont a fiatal erőszakos magatartásával a busz vezetőjének testi épségét veszélyeztette, munkájában gátolta, és késleltette. A rendőrök a feljelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt december 27-én gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett.

A rendőrök a nyomozást befejezték és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés