Gyerekeket zsaroltak meg Nyíregyházán

Szabolcsihir.hu

2020.05.21. 16:54

Gyerekeket zsaroltak meg Nyíregyházán
A gyanú szerint zsarolhattak (Fotó: Freepik)

Döntött a bíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról.

Hirdetés

Hirdetés

A szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyére tekintettel egy hónapra elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság május 21-én annak a párnak az előzetes letartóztatását, akik ellen zsarolás gyanújával nyomoz a rendőrség.  

A bíróság közölte: a megalapozott gyanú szerint B. Z. és élettársa, P. Zs. I. közterület-felügyelőnek adták ki magukat, és május elején egy nyíregyházi áruház mögött gyerekeket fenyegettek meg rendőrségi eljárással, amennyiben nem kapnak pénzt. A sértettek komolyan megijedtek, és összesen 13 ezer forintot adtak át a tetteseknek. 

A bíróság közlése szerint az egyik gyanúsított büntetlen előéletű, míg a másikat már elítélték lopásért. Ráadásul egy rablási ügyben jelenleg is nyomoznak az állandó jövedelemmel nem rendelkező pár ellen.  

A letartóztatásáról szóló végzés nem jogerős.

Nyíregyházabíróságzsarolás

Szóljon hozzá!

Hirdetés