Elítélhetik az alvilági nagymenő több vádbeli társát

Szabolcsihir.hu

2020.07.15. 15:23

Elítélhetik az alvilági nagymenő több vádbeli társát
V. László a Fővárosi Törvényszéken (Fotó: MTI)

V. Lászlót egy büntetőperben már elmarasztalták, de van egy másik is.

Hirdetés

Hirdetés

Július 14-én lezajlottak az ügyészi és védői perbeszédek a V. László és 21 társa ellen bűnszervezetben, hivatali vesztegetés bűntett és más bűncselekmények vádjával zajló büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken a bűnösségüket beismerő és a tárgyalási jogukról lemondó vádlottak vonatkozásában – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség július 15-én. Emlékeztettek, a vádiratot még 2014 nyarán nyújtották be, a vesztegetési ügy tárgyalása 2015-ben Debrecenben kezdődött. Majd az eljárást – a tanács összetételében történt változás miatt – meg kellett ismételni, ezért a nem nyilvános tárgyalássorozat 2019 őszén a Fővárosi Törvényszéken kezdődött újra.

A perbeszédek szintén zárt ajtók mögött hangoztak el. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa várhatóan a július 16-i tárgyalási napon hirdet ítéletet ezen vádlottak ügyében – tették hozzá.

Mint ismert, „az éjszaka császáraként” hírhedt V. László ellen 2018 októberében már született egy jogerős ítélet, akkor a fővárosban és Debrecenben is több szórakozóhelyet és vendéglátóhelyet üzemeltető férfit költségvetési csalás es más bűncselekmények miatt 7 év fegyházzal és 330 millió forint vagyonelkobzással sújtották.

V. László a vád szerint magas rangú rendőri vezetőket is lefizetett azért, hogy az érdekeltségében lévő helyek jobban fussanak, míg a konkurenciát rendszeresen vegzálják különféle ellenőrzésekkel. 

maffiaköltségvetési csalásvesztegetésV. LászlóFővárosi Törvényszék

Szóljon hozzá!

Hirdetés