Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kétszer bukott le a román az M3-ason

| 2020. 09. 24. | 19:15:00
Túlsúlyos volt a rakomány.
Kétszer bukott le a román az M3-ason
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai szeptember 22-én 10 óra után az M3-as autópályán a Geleji pihenőhelynél, majd 16 óra előtt az M3-as, és M30-as számú autópálya csomópontjánál egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben intézkedtek.

Az autó platóján egy tehergépkocsi, míg az utánfutón két személygépkocsi volt a rakomány. A sofőr által vezetett szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget több mint nyolcszáz kilogrammal haladta meg. 

A tetten ért sofőr a járőrök az első esetben előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt négy hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és nyolcvanezer forint pénzbírsággal sújtotta.

A második alkalommal ugyanazt a sofőr szűrték ki a forgalomból a járőrök, és a Miskolci Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt tizenkét hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és százötvenezer forint pénzbírsággal sújtotta.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés