Igaz, sokat kellett izzadnia pénzért.
A női teniszezők világranglistájának 39. helyén álló Babos Tímea idén már több mint 100 millió forintot keresett a pénzdíjakból. A 22 éves soproni teniszező párosban döntőt játszott, egyesben pedig a nyolcaddöntőig jutott Miamiban, a vasárnap véget ért tornán, teljesítményéért 150 ezer dollárt kapott, összesen pedig már 366 ezer dollárnál, azaz több mint 100 millió forintnál jár 2016-ban - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.
Babos kifejtette: pályafutásának elindítása sok pénzbe került, de szerinte nem az anyagiakon múlt, hogy jó játékos vált belőle.
"Attól függetlenül, hogy valakinek több milliárd forintja van, nem biztos, hogy a lánya vagy a fia ott tud lenni az első 40-ben vagy a top 10-ben"
- vélekedett a sportoló, aki a munkát tartja a legfontosabbnak, és azt a rengeteg energiát, amellyel az elmúlt évek során az egész családja, és a színfalak mögött mások is segítették a szereplését.
A teniszező édesapja úgy fogalmazott, hogy korábban nagy lemondással járt lánya versenyeztetése, de a most megkeresett jövedelemből már mindent tudnak finanszírozni.
A tavalyi év végén Babos még csak az egyéni WTA-rangsor 85. helyén állt, és idén már háromszor javított, mire eljutott a karriercsúcsot jelentő 39. pozícióig. Ilyen előkelő helyet magyar játékos legutóbb 2009-ben foglalt el, akkor Czink Melinda a 37. helyen állt.