Mindenki szeret valahogy. De mit cipelünk magunkkal?

Szeretem Feldmár András azt a gondolatát, hogy „a szeretet azt jelenti, hogy tudnálak bántani, de nem foglak”.  Benne van minden. Összefoglalja, hogy amit hozunk, hozhatunk magunkkal az életünkből, legyen az akármi is, téged ezzel nem bántalak. Vajon tényleg ilyen egyszerű? Ha akarom, nem teszem?

Popper Péter új könyvében éppen az akarat és a szabadság témájával indít. Vannak dolgok, amiket akarunk. Szabadon akarhatunk. Azt lehet. De vajon szabadon cselekszünk is? Képesek vagyunk rá? Képesek lehetünk a ránk aggatott csomagokat letenni és azt mondani, hogy oké, ezek a csomagjaim, én ezeket leteszem, és nem aggatom rád is őket?  Nem bántalak azzal, hogy cipeld? Nem adok neked újabb csomagot? Inkább segítek levenni a tiédet is? Valóban ezt jelenti a szeretet? Képesek lehetünk erre?

Mindannyian csomagokkal érkezünk a felnőttkorba

Rajtunk vannak a gyermekkori – közvetlen környezetünkből, kapcsolatainkból származó – bőröndök, amelyek sok mindennel meg lehetnek pakolva. Lehet, hogy amikor bekerültek a szavak, a tettek, az élmények, a kapcsolatok lenyomatai; becipzároztuk őket, felraktuk a lelkünk egyik polcára és már rég beporosodtak. Talán el is felejtkeztünk arról, hogy ott vannak. De ott vannak. A részünkké váltak. És ha olyan a helyzet, felbukkannak, kinyílnak és előkerül belőle az, amit beleraktunk.

Természetesen itt az a legfontosabb kérdés, hogy mit raktunk bele. Talán nem is tudjuk, nem emlékszünk. Legalábbis nem tudunk hirtelen visszaemlékezni. Inkább csak az érzelmet ismerjük, amit kiváltanak. Hiszen ezek az emlékek mind-mind érzelmekkel terheltek. Csak azokat pakoljuk be és rakjuk jól el, amihez valamilyen érzelem kapcsolódik. Amihez nem tudunk csak úgy hozzáférni. Ezeknek az emlékeknek a lenyomatai azonban ott vannak velünk mindenhol. Hol ez, hol az jelenik meg, de a viselkedésünket, a gondolatainkat befolyásolják.

Amikor felnőttkorban egy friss párkapcsolat elején vagyunk, mindannyian szeretünk valahogyan. Azt, hogy hogyan, leginkább a gyermekkori elsődleges kapcsolataink határozzák meg, amely kapcsolat főszereplői a szülők, elsődlegesen az anyák. Az ő kapcsolódási mintájuk ivódik belénk az évek során. Ezeket raktározzuk el a kis polcainkon, ezeknek a kötődési mintáknak van a legnagyobb szerepük a későbbi párkapcsolatainkban is. Jó esetben megtanulunk jól szeretni. Megtanuljuk, hogy a szeretet gondoskodást, figyelmet, feltétel nélküli elfogadást, törődést jelent. Megtanulhatjuk azt is, hogyan fejezzük ki. Megtanulhatjuk, hogy érintsünk, simogassunk, öleljünk, pusziljunk, bújjunk. Ha gondoskodtak rólunk, figyeltek ránk, figyeltek az igényeinkre, megértették azokat, és ki is elégítették, akkor megtanuljuk, hogy a világ így működik, ezt visszük tovább. Ha szerettek feltétel nélkül, teljesítmények nélkül is, akkor mi is így fogunk szeretni.  Azonban nagyon ritka az az eset, amikor minden így klappol. Hiszen a szüleinknek is van már egy csomagja, ami szintén tele van emlékekkel, gondolatokkal, mintákkal. Ezek a csomagok azonnal kinyílnak, ha éri őket egy olyan inger, -amely lehet egy ismerős illat, egy kimondott szó, egy hanglejtés, egy érintés, egy vizuális élmény-. és teszik a dolgukat, azaz hatással vannak ránk, a viselkedésünkre, a cselekedeteinkre, a gondolatainkra.

Senki sem születik tiszta lappal. Mindannyiunknak van családja. Még annak is, akinek nincs. A családunk van ránk a legnagyobb hatással, ha akarjuk, ha nem. Hozunk jót és rosszat is, sokszor el sem ismerjük, hogy ez onnan van. „Nagymamám csinálta mindig így.” – mondjuk gyakran. „ Anyukám mondja mindig ezt.” Az üzenetek mindig ott vannak velünk, még ha nem is érezzük és tudjuk.

Amikor a párkapcsolatunk elején vagyunk, hajlamosak vagyunk lila ködben élni. Minden tulajdonságot, cselekedetet jónak értkelünk – átsiklunk a nekünk nem tetsző dolgok felett, tele vagyunk közös élményekkel, hatalmasakat beszélgetünk az életünkről, melyet a másik együttérzően meghallgat, megnyílik ő is, amely során azt érezhetjük, hogy végre! Megértettek! És így is csodálatosnak tartanak. Mi ez, ha nem a boldogság? Annak ellenére és azért is szeretnek, amilyen vagyok. Ez maga a tökéletes harmónia. Ezt keressük!  Ez bizony tényleg egy fantasztikus élmény.

Azonban a lelkünk polcain ott van bőröndökbe elzárva az örökségünk. Vajon ezek mikor kerülnek elő? Mitől nyílnak ki? Mi történik, ha kinyílnak?

A következő cikk ezeket a kérdéseket fogja taglalni.

Fülöp-Győri Noémi