Németország: sokan hordanák a maszkot a járvány után is

MTI

2021.06.02. 10:42

Németország: sokan hordanák a maszkot a járvány után is
Nem meglepő módon inkább az idősek pártolják és inkább a fiatalok ellenzik (Fotó: Freepik)

Főként az idősek tennék napi rutinná.

Hirdetés

Hirdetés

Németországban a lakosság több mint 40 százaléka a koronavírus-világjárvány után is viselne szájat és orrot takaró maszkot, hogy megelőzzön fertőzéseket – olvasható egy június 2-án ismertett felmérésben.

Az Augsburger Allgemeine című lap a hírportálján a felmérést ismertetve kiemelte, hogy sok ázsiai országban már jóval az új típusú koronavírus megjelenése előtt a mindennapok része volt a maszkviselés, és a világjárvány révén Németországban is meggyökeresedhet. Ezt jelzi a Civey közvélemény-kutató társaság felmérése, miszerint  a lakosság legnagyobb csoportja, 45 százaléka a pandémia után is viselne maszkot, például influenzajárvány idején. Ugyanakkor 42 százalék tartósan szakítana a maszkviseléssel, míg a bizonytalanok aránya 13 százalék.

Az Augsburger Allgemeine összeállítása szerint az új koronavírus terjedésének lassítását szolgáló fertőzéshigiéniai szabályok – maszkviselés, társas távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés – egy sor további vírus terjedését is megakadályozták Németországban. Így például az influenzajárvány 2020-2021-es szezonja jóformán elmaradt, az ugyancsak cseppfertőzéssel terjedő norovírust pedig harmadannyi ember szervezetében mutatták ki tavaly, mint a koronavírus-világjárvány előtti utolsó évben, 2019-ben.

A leghatásosabb óvintézkedések között számon tartott maszkviselést főleg az idősek tennék napi rutinná: a 65 feletti megkérdezettek 54 százaléka mondta azt, hogy a világjárvány után is visel majd maszkot egészsége védelméért. A maszkviselést leginkább elutasító csoport a fiatal felnőtteké: a 18-29 éves korosztály tagjainak fele végleg letenné a maszkot.
Németországjárványkoronavírusmaszk

Hirdetés

Szóljon hozzá!