Már elérhető az szja-bevallási tervezet

MTI

2021.03.16. 19:16

Már elérhető az szja-bevallási tervezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján.

Hirdetés

Hirdetés

Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében tudatta, ő már elfogadta az adóhatóság által készített bevallástervezetét a személyi jövedelemadó köteles tavalyi bevételeiről, illetve az adója 1+1 százalékáról is rendelkezett. A miniszter emlékeztetett: az adóhivatal már öt éve készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, ez az idén 5,4 millió magyarnak jelent könnyebbséget. Akinek nincs ügyfélkapuja, április 15-ig kérheti a tervezetek postázását. Az adóhatóság korábban közölte: senkinek nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton, hogy hozzájusson nyomtatott bevallási tervezetéhez, a járványhelyzetben a NAV igyekszik minimalizálni a kockázatokat.

Április 15-ig többféle módon is kérhető, hogy postán érkezzen az szja-bevallási tervezet: SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető webűrlapon, levélben, a NAV honlapjáról letölthető formanyomtatványon (BEVTERVK), valamint telefonon a 1819-es hívószámon.
NAVadóbevallás

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés