Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ez is érték Nyíregyházán!

| 2017. 09. 19. | 15:27:00
A tűzoltók is felkerültek a listára.
Ez is érték Nyíregyházán!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóság is bekerült a Nyíregyházi Értéktárba. Hétfőn, az Értékes Esték sorozat keretében az Apáczai Csere János Általános Iskolában ismerhették meg

a megyeszékhely tűzoltóinak 133 éves múltját és értékeit az érdeklődők, majd a kiállított ereklyéket és serlegeket, valamint a mai technikai eszközöket tekinthették meg az intézmény szomszédságában lévő tűzoltólaktanyában.

Az előadáson a házigazda intézmény vezetője Andó Károly, önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket, majd kiemelte: amikor a tűzoltómúzeum tavaly felvette az egykori parancsnok, Dr. Konthy Gyula nevét, akkor fogalmazódott meg a gondolat, mindenképpen javasolni fogja a szabolcsi megyeszékhely tűzoltóságának a felvételét az értékek közzé.

Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója megköszönte mindazoknak, akik támogatták ezt a folyamatot, így Andó Károly képviselőnek, dr. Illés László r. alezredesnek, nyíregyházi rendőrkapitánynak és Dr. Bene János muzeológusnak, történésznek, valamint Kujbusné dr. Mecsei Éva, levéltár igazgatónak. Külön megköszönte a Jósa András Múzeum és a Megyei Levéltár által végzett kutatásokat, hogy ezen emlékek és ereklyék előkerültek és fennmaradtak.

A 133 éves történelmi múltról Toldi András tű. őrnagy, a Nyíregyházi Tűzoltóparancsnokság parancsnoka beszélt. A képekkel és videókkal színesített előadásban kiemelte:

1881-ben határozott úgy a városi tanács Nyíregyházán, hogy szervezett tűzoltóságot létesít, melynek megalakulását 1883. szeptember 23-án jelentette be Krasznay Gábor polgármester. Az 1884. március 9-én tartott alakuló közgyűlésen mondták ki ténylegesen a Nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egylet működését 126 alapító, 16 pártoló és 66 működő taggal. A főparancsnok Sztárek Ferencz lett.

A 130. évfordulón, 2014-ben emléktáblát avattak az első nyíregyházi tűzoltósági laktanya helyén. 1911 és 1958 között az első tűzoltósági laktanya Nyíregyházán, a Bethlen Gábor utca 16. szám alatt működött, a mai Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium helyén. 2016 szeptemberében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltómúzeuma Dr. Konthy Gyula nevét vette fel.

A tűzoltó emlékhelyen számos értékes történelmi ereklyét bemutatnak, valamint a hazai és nemzetközi sporteseményeken elért sikereket is szemléltetik.

A legnagyobb kitüntetés 1906-ban érte a nyíregyháziakat, mert mint egyetlen magyar egyesületet

az országos szövetség felkérte a Milánóban tartott nemzetközi kongresszuson és versenyen való részvételre. A bemutatott gyakorlatért a maximális 30 pontból a zsűri 24.5 ponttal jutalmazta a nyíregyháziakat, amely számukra az aranyérmet jelentette. 1906. június 5-én érkeztek vissza a győztesek Nyíregyházára. A közönség olyan lelkes üdvözlésben részesítette őket, melyben eddig még egyetlenegy városi egyesületnek sem volt része.

A kiállított tárgyak, egyébként kalandos történeten mentek keresztül, hiszen a nemesfémből készült serlegeket a II. ukrán front érkezése előtt a tűzoltók magukkal vitték egy ládában először a Dunántúlra, majd egy Linz melletti táborba. Innen, csak egy ásatás után 1986-ban sikerült előkeríteni azokat, amelyek előbb a Jósa András Múzeumban voltak láthatók, majd 2000-ben kerültek át az ereklyék a mai Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság épületébe.

Az előadást követően a résztvevők a Dr. Konthy Gyula Emlékhelyen a kiállított értékeket és a mai eszközöket is megtekinthették a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon - közölte a Szabolcsihírrel Dóka Imre tű. főhadnagy
megyei szóvivő.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés