A magyarok nem értenek egyet a kötelező kéményellenőrzés eltörlésével

Szabolcsihír

2018.03.02. 19:43

A magyarok nem értenek egyet a kötelező kéményellenőrzés eltörlésével
A szén-monoxidra riasztó eszközök egyik típusa (Fotó: Facebook)

Legalábbis egy céges felmérés szerint. Közben emelkedett a szén-monoxid okozta mérgezések száma.

Hirdetés

Hirdetés

Tavaly az előző évinél több szén-monoxid mérgezéses esetet regisztráltak, minden második alkalommal a fürdőszobában következik be toxikózis.

Egy kutatás szerint tízből csak ketten tartanak otthon szén-monoxid-érzékelőt. Miközben csak Budapesten 1300 életveszélyes esetet tártak fel 2017-es kéményellenőrzései során, és 29 ezer olyan hibát, szabálytalanságot regisztráltak, melyeket hiába jeleztek az előző években az ingatlan tulajdonosának, nem hárították el.

Súlyos tévedésben élők

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatásából kiderült, a múlt évben 13 százalékkal több szén-monoxid-mérgezéses esetet regisztráltak, mint 2016-ban, ugyanakkor a halálos mérgezések száma csökkent. „Ez összefüggésben áll azzal, hogy egyre több otthonban szerelnek fel CO-érzékelőt, mely még idejében, nagyon kis mennyiségű szén-monoxid-koncentráció esetén riaszt” – magyarázta Patonai Roland, a Szerelvénybolt Kft. épületgépészeti áruházlánc tulajdonosa. Legfrissebb kutatásukból kiderült, hogy a magyarok 80 százaléka tart a mérgezéstől, és csak tízből ketten gondolják úgy, hogy időben felismernék, ha CO-szivárgás lenne otthonukban. A megelőzéshez szükséges ismeretek hiányát jól mutatja, hogy minden tizedik megkérdezett azt hiszi, hogy szúrós szagáról ismerné fel az egyébként színtelen, szagtalan gázt. 

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője hangsúlyozza, legalább a mérgezés tüneteivel legyünk tisztában. „Ha fejfájás, émelygés, hányinger, szédülés lép fel, esetleg a család több tagja is rosszul van, és az épületben fennáll a CO-szivárgás esélye, akkor érdemes mindenképp azonnal szellőztetni, segítséget hívni, és szakemberrel ellenőriztetni a szén-monoxid mértékét” – mutatott rá. Az előbb említett kutatás során tízből kilencen tudták, hogy a fejfájás a mérgezés egyik első tünete, az aluszékonyságot, hányingert viszont már csak háromból ketten jelölték meg.

Minden negyedik háztartásban?

A katasztrófavédelem szerint sokan tévesen csak a gázüzemű fűtőeszközökhöz kötik a veszélyes gázt, holott minden nyílt lánggal működő fűtő-, vízmelegítő- vagy főzőeszköz használata során kialakulhat. A szén-monoxid-mérgezéses esetek elsősorban a nyílt lánggal működő fűtőeszközök hibájára, valamint a levegőellátásuk hiányára, máskor pedig a kémények állapotára vezethetők vissza.

Csaknem minden második esetben a fürdőszobában használatos nyílt égésterű fűtőberendezés a szén-monoxid-mérgezés előidézője, minden tizedik alkalommal pedig a konyhában alakul ki mérgezés. Sokan elfelejtik, hogy olyan helyiségben is összegyűlhet a veszélyes mennyiségű szén-monoxid, ahol nincs kémény. „Épp ezért érdemes a hálószobában is elhelyezni szén-monoxid-mérőt, lehetőleg az éjszakai alvási pozícióval megegyező fejmagasságban, például az éjjeliszekrényen, mert így elkerülhető a halálos balesetek egyik leggyakoribb oka, miszerint a mérgező CO-dózis alvás közben nem érzékelhető” – emelte ki Győrfi Pál.

Bár félünk a szén-monoxidtól, a válaszadóknak csupán 24 százaléka rendelkezik a veszélyt érzékelő készülékkel otthonában. Az eszközzel nem rendelkezők 85 százalék mondta azt, hogy korábban elgondolkozott már a beszerzésén. Az elmaradt vásárlás oka legtöbbször az anyagiakban keresendő, 44 százalékuk gondolja úgy, hogy túl drágák ezek a készülékek, illetve nem futja rá. A válaszadók kétharmada maximum 10 ezer forintot lenne hajlandó erre a célra költeni, csupán 17 százalék fizetne érte akár 20 ezer forintot is. „Jelenleg a hatóságok által is bevizsgált és hitelesített, megbízható szén-monoxid-érzékelő készülék nagyságrendileg 10-20 ezer forintos tételt jelent, mely élettartamától függően 7-11 évig jelent védelmet – jegyezte meg Patonai Roland. Hozzátette: egyre több külföldről, ismeretlen gyártási helyről származó készülékkel találkozni a piacon, így nagyon fontos, hogy ha valaki rászánja magát a vásárlásra, akkor kizárólag tanúsítvánnyal rendelkező terméket válasszon. 

A katasztrófavédelem weboldalán elérhető a szén-monoxid-érzékelők pozitív, minősített és negatív „feketelistája” is. 

A felmérésből kiderült: tízből kilencen nem értenek egyet azzal, hogy idéntől eltörölték a családi házaknál a kötelező kéményellenőrzést. Ennek ellenére csak alig több mint kétharmaduk gondolja ma úgy, hogy minden fűtésszezon előtt ki fogja hívni továbbra is a kéményseprőket, minden tizedik válaszadó már most eldöntötte, hogy ritkábban fog ellenőriztetni a jövőben.

Szóljon hozzá!

Hirdetés