Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Együtt, 0-24-ben Nyíregyházán

| 2018. 09. 06. | 11:10:00
Olyan párokat mutatunk, ahol a kapcsolat így (is) működik.
Együtt, 0-24-ben Nyíregyházán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Azt szokták mondani, a hosszú párkapcsolat titka, ha ritkán találkoznak a felek. Kiválóan működik az olyan házasság, ahol a férj és a feleség még csak nem is egy városban dolgozik. Na, úgy tényleg könnyű alkalmazkodni, ha az ember csak ritkán látja a másikat.

A fotók helyszíneit természetesen a kislányuk választotta

Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, vajon hogyan működnek azok a kapcsolatok, amelyekben 0-24 órában együtt vannak a párok. Merthogy ilyenek is vannak bőven. Sorozatunkban három olyan párt mutatunk be, ahol együtt viszik a közös vállalkozást, egymás kezét fogva segítik sikerre az üzletet.

Kriszta és Marci

Marciék Menübirodalmából soha egy hangos szó nem hallatszik ki, miközben az életük nyitott ajtók mellett, az étterem vendégei szeme láttára zajlik. A kemecsei Sutyák Márton és a paksi Tárnok Krisztina 13 éve alkot egy párt. Budapesten ismerkedtek meg, akkor mindketten ott dolgoztak. Más-más étteremben volt a munkahelyük, de ugyanannál a cégnél, és a szakács végzettségű Marci gyakran átjárt kisegíteni Krisztiékhez. Szerelem volt első látásra.

Éppen 10 éve döntöttek úgy, hogy eljönnek a fővárosból, Nyíregyházára költöznek. Egy bevásárlóközpont étkezdéjében helyezkedtek el. Marci volt a főszakács, Kriszta az üzletvezető. Amikor ez a cég bezárt, elhatározták, saját lábukra állnak. Amilyen gyors volt a döntés, olyan gyors a megvalósítás, éppen bérletbe kínáltak egy pizzériát, kivették, felfuttatták, majd – miután a bérlő kérte – visszaadták az ingatlant.

„Menübirodalom”

Ezután sem kellett három nap, és már az új – a jelenlegi - helyen működtek: a szakszervezetek házában. Itt nyitott meg Marci Menübirodalma, amit belvárosi cégek alkalmazottjai hűségesen keresnek fel ebédidőben.

Na, ilyenkor nem alkalmas az interjú, hiszen nyitástól folyamatosan érkeznek az éhes vendégek, és senki nem örülne, ha azért kellene várnia, mert a tulajok épp nyilatkoznak.

Megbeszélünk hát egy délutáni időpontot, de úgy alakul, hogy előbb csak Krisztivel tudunk találkozni, Marci ugyanis elszaladt a gyerekért az oviba.

Így hát jól „kibeszéljük” a háta mögött a családfőt, akiről egy rossz szót nem tud mondani a párja. Na, nem is ezért jöttünk.

Kriszti elárulja: ha ez kívülről nem is látszik, időnként előfordulnak súrlódások, melyek gyorsan meg is oldódnak, hiszen mindketten ugyanazt akarják. Marci azonnal kimondja, amit gondol, de már ismerik a munkatársak, tudják, a mérge hamar elszáll.

- Ha ő nem lenne, akkor ez az egész nem működne – magyarázza Kriszta, hozzátéve: miután neki van papírja róla, ő az üzletvezető, de szakács nélkül egy étteremben nehezen boldogulnának.

Bumm-bumm

Azt szokták mondani az okosok, hogy van némi narcisztikus hajlam abban, aki magáról nevezi el a vállalkozását. Szóvá is tették már ezt Marcinak, aki rögtön tisztázta: köze sincs az elnevezéshez, ő csak menübirodalmat akart, Kriszta ragaszkodott hozzá, hogy legyen benne a neve is. Merthogy mennyivel személyesebb, ha valaki azt mondja, „megyek már, megnézem, mit főztek Marciék ebédre”.

- Őmiatta járnak ide a vendégek – mondja Kriszta, aki a pénzügyek kezelője. Megfontolt, nyugodt teremtés, de a pénzzel nem is lehet hebrencskedni.

A vállalkozásban velük együtt öten vannak, plusz egy állandó kisegítő.

A kérdésre, hogy szoktak-e vitatkozni a munkatársak előtt, Kriszta úgy reagál: hogyne! És még csak vissza sem fogják magukat, mert a problémákat ki kell mondani, ha kezelni akarják őket.

Mi a jó abban, ha valaki egy helyen dolgozik a párjával? Kriszti rögtön rávágja:

„hogy együtt vagyunk. Amikor a kislányunkkal gyesen voltam otthon, alig vártam, hogy hazajöjjön, és felváltson vagy besegítsen a munkába”.

Sokan figyelmeztetik őket a hátrányokra, de ilyet nem tud mondani Kriszta. Ő amúgy szerencsés természet, ha gondja van, nem kürtöli világgá, ugyanakkor nagyon gyorsan és könnyen túllép dolgokon, nem haragtartó.

Ő a megfontoltabb, Marci a gyorsabb. Pillanatok alatt átlátja a dolgokat, meghozza a döntést, és sokszor nem érti, más miért nem képes erre.

Bumm-bumm – ezt a hasonlatot találja Kriszta, így szokták mondani egymás közt, mikor Marci mérlegel, és gyors döntést hoz.

Hűha!

Közben befut Marci a gyerekkel, kérdezgeti, miről beszélgettünk. Mondom, arról, mi a jó abban, hogy egy munkahelyen dolgoznak.

- Hűha, te erre mit feleltél? – kérdi a férfi a párját.

Kriszta nem árulja el, de megjegyzi, azonnal tudta a választ, ezen nem kellett gondolkodnia.

- Bumm-bumm – biztatja párját, legyen olyan gyors a válasszal, mint amikor döntéseket hoz.

- Na, most sokkot kaptam – neveti el magát Marci, és kisfiúsan fürkészi párja arcát, hátha leolvas róla valamit.

Aztán csak kiderül: a rugalmasság mindenképp előny. Hogy nem kell kéredzkedni a főnöktől, ha a gyerekkel történik valami, el kell hozni az óvodából, vinni kell valahová. Családként lehet végezni a munkát, nem függve senkitől, nem kell kuncsorogni szabadságért – ez megfizethetetlen.

Marci szerint az baj, hogy Kriszta nem tud főzni, se vezetni, mert ez így rámarad.

- Nem örülsz, hogy együtt lehetsz velem 0-24 órában? – kérdi Kriszta nevetve.

- Nem – feleli huncut mosollyal Marci, hozzátéve: – jó lenne egy kis távolság, mert így nincs hiányérzetem. Nincsenek külön élmények, amiket meg lehetne beszélni otthon.

- Viszont így, ha hazamegyünk, már nem kell a munkával foglalkozni, ki tudunk kapcsolódni, hiszen odabent már mindent megbeszéltünk – érvel Kriszta. Szerinte családként ebből csak hasznuk van, több idő marad egymással, a gyerekkel foglalkozni délután. Mások, ha hazamennek, kénytelenek megosztani az idejüket, a gyerekre és a párjukra is kell, hogy figyeljenek.

Marci szerint viszont ez itt egy munkakapcsolat, otthon másokhoz hasonlóan várja őket a rendrakás, házimunka, takarítás, mosás.

Aztán kiderül, nagyon is jó ez így: mikor még külön dolgoztak, épp Marcinak volt hiányérzete, így Krisztának keresnie kellett egy közelebbi munkahelyet, hogy több időt tölthessenek együtt.

- Tényleg jól elvagyunk – ismeri be Marci -, elpoénkodunk, vidám csapat a miénk. A vitákból valamikor részesülnek a vendégek is, de hát így működik egy család.

A nagycsaládnak pedig tagjai a vendégek, akik maguk is úgy érzik, mintha csak „hazaugranának” ebédelni. Jogászok, bírók, pszichológusok, rádiósok, újságírók, akik sokszor tanácsokkal is ellátják a fiatalokat. A tegeződés természetes, és elő nem fordulhat, hogy névnapján ne köszöntenék fel szeretettel Krisztit és Marcit.

Cservenyák Katalin

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés