Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ingyenebéddel csalt a nyíregyházi NAV-os

| 2018. 10. 15. | 12:37:00
Nem fizetett lánya étkezése után, pedig megtehette volna.
Ingyenebéddel csalt a nyíregyházi NAV-os
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Blikkhez eljuttatott iratok tanúsága szerint az adóhatósági alkalmazott lánya óvodai étkezését szociális alapon, térítésmentesen vette igénybe, annak ellenére, hogy havi nettó jövedelme több mint 300 ezer forint.

A férfit feljelentették: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága és a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya is vizsgálódik az ügyben.

A kapitányság által kiállított dokumentum szerint a nyomozók lekérték az intézménytől az adatokat, és kiderült: a kormányhivatalnok 2015 és 2017 között a saját nevében tett nyilatkozatot az óvodában, miszerint a kislány jogosult az ingyenes étkeztetésre.

Összesen 216 140 forintot spórolt meg így magának.

Mivel a férfi a NAV állományába tartozó kormánytisztviselő, ezért a rendőrség szerint tette kimeríti a költségvetési csalás bűncselekményét, így az ügyet továbbították a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztályának. Időközben az anyát is kihallgatták a NAV nyomozói.

A lap megkereste a csalással gyanúsított kormányhivatalnokot, de nem kívánt nyilatkozni. Az illetékes szervezettől és hatóságoktól lapzártánkig nem kaptak válaszokat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés