Hirdetés

Minden hajléktalannak van hely Nyíregyházán

Szabolcsihír

2018.10.16. 21:03

Minden hajléktalannak van hely Nyíregyházán
Fotó: Máté János

A többség fel is keresi őket.

Hirdetés

Nyíregyházán több mint 300-ra becsülik a hajléktalanok számát, közülük 20-40-an vannak, akik életvitelszerűen az utcán élnek, és nem tudják őket bevonni az ellátásba. De hely nekik is lenne...

– Nálunk azért nem probléma, hogy életbe lépett az új törvény, mert ezek az arányok. Ha fordítva lenne, akkor lenne gond – fogalmazott a fenti számokra utalva Laborczi Géza, az Oltalom Szeretetszolgálat intézményvezetője, intézményi lelkésze.

– Évek óta azért dolgozunk a Periféria Egyesülettel karöltve, hogy minél kevesebb ember legyen az utcán – tette hozzá.

A kapacitás rendelkezésre áll, azt a 20-30 embert is be tudják fogadni, akit eddig nem sikerült meggyőzni arról, hogy vegye igénybe a szolgáltatásokat.

Köztük vannak azonban olyanok, akik betegek, sok nyomorúságuk van, s olyan is, aki annyira leépült már, hogy nem is tudja, mi történik körülötte. Őket más ellátórendszerbe kellene vinni.

Fotósorozat készült 2016-ban erről a nyíregyházi párról - akkor már négy éve éltek az utcán (MTI Fotó: Balázs Attila)

Laborczi Géza és munkatársai 18 év tapasztalattal rendelkeznek a hajléktalanellátásban, és büszkék arra, hogy ez idő alatt senki nem halt, fagyott meg az utcán.

A múlt héten a megyei rendőr-főkapitányság kezdeményezésére egyeztetést tartottak – és a közeljövőben ismét találkoznak – a hajléktalanellátásban érdekeltek, és mint Laborczi Géza elmondta: nagyon együttműködő a rendőrég is, hiszen – ahogy fogalmazott - senkinek sem érdeke, hogy bűnügyet produkáljon a hajléktalanságból. Bízik benne, jó együttműködéssel meg fogják tudni oldani a problémákat, de hangsúlyozta: Nyíregyházán nem okoz különösebben új helyzetet a jogszabályváltozás.

A módosításnak azonban vannak olyan elemei, amelyek a korábbi szabadságot korlátozzák.

Laborczi Géza elmondta:

eddig a nyitva tartásról maguk dönthettek, a helyi viszonyoknak megfelelően.

Most a jogszabály előírja, hogy a nappali melegedők 8-18, az éjjeli menedékhelyek este 8-tól reggel 8-ig tartsanak nyitva. Ez az Oltalom Szeretetszolgálat számára azt jelenti, hogy a Rákóczi utcai nappali melegedőbe fel kell venni két és „fél” embert, hogy a kötelező nyitva tartási időt biztosítsák, ugyanakkor nagyon jól tudják, hogy délután háromtól hatig csak „malmozni” fognak ezek a dolgozók, ugyanis akkor már senki nem jön melegedni, mert elindulnak a 3,5 kilométerre lévő, Bokréta utcai, éjszakai szállásra.

Laborczi Géza szerint ez több millió forint plusz pénzt emészt fel feleslegesen, közpénzpazarló, ezért levelet írnak az illetékes minisztériumnak, kérni fogják, hogy vegyék figyelembe a nyíregyházi sajátosságokat a nyitva tartás tekintetében.

Az éjszakai melegedőben egyébként eddig megengedték, ha valaki beteg, akkor nappal is bent maradhasson, ne kelljen kimennie az utcára lázasan.

A nyíregyházi országosan az egyetlen integrált intézmény, ahol nyomon tudják követni a hajléktalanokat, hogy ne érje őket baj.

A megyeszékhelyen nyáron naponta 150 adag ételt főznek és osztanak ki, télen 180-at, de nagyobb hidegben 200 adagra emelik a mennyiséget. Október közepén napi 160-170 adag étel fogy el.

Az éjszakai szállás 100 férőhelyes, krízisidőszakban ettől több rászorulót is tudnak fogadni. A hajléktalanok idősotthonában 50-en férnek el, az átmeneti szállón 40-en és ugyanennyien a családok átmeneti otthonában, a Rezeda utcán. Ezen felül működik még a szenvedélybetegek ellátója, amely 25 férőhelyes.

A jogszabály kitér arra is, hogy az utcán élők, ha többszöri felszólítás után sem vonulnak szállásra, kockáztatják, hogy nyomorúságos tárgyaikat (köztük talán a családi fotókat is) megsemmisítik. Kérdésünkre Laborczi Géza elmondta: tudnak helyet biztosítani az értékeknek, ha hozzájuk fordulnak.

Az viszont tény, hogy amikor az eljárás elindult, a jogszabály szerint már nincs lehetőség arra, hogy a személyes tárgyakat biztonságba helyezhessék az érintettek.

Emlékeznek a hajléktalan Józsi bácsira(a képen balról a második), akit Rubint Réka karolt fel és hozott haza Tiszadadára, hogy magához ölelhesse hosszú évek óta nem látott édesanyját? (Fotó: Facebook)

Periférián

Nagyon nehéz megbecsülni, hány hajléktalan él Nyíregyházán, hiszen vannak, akik – bár fedélnélküliek – szívességből húzzák meg magukat valahol, de ez elég törékeny dolog, bármikor könnyen az utcára kerülhet az ilyen ember. Általában 300 körülire saccolják azok számát, akik hajléktalanként élnek a városban.

Somogyiné Katona Anikó, a Periféria Egyesület szakmai vezetője 20 és 40 közé teszi azoknak a számát, akik viszont életvitelszerűen az utcán élnek Nyíregyházán.

Érdeklődésünkre elmondta, akikről tudomásuk van, azokat tájékoztatták a jogszabályváltozásról. A fogadtatás vegyes.

Volt, aki azt mondta, elmegy az éjjeli menedékhelyre, mások azt, hogy megvárnak egy-két figyelmeztetést. A harmadik válasz pedig az volt: olyan helyre mennek, ahol soha senki nem fogja őket megtalálni. Ez utóbbival még nagyobb veszélynek van kitéve a hajléktalan.

Kérdésünkre elmondta azt is: a szakemberek továbbra is szociális problémának tekintik a hajléktalanságot, és továbbra is segíteni fogják az utcán élőket. Szórólapokat osztottak a jogszabályról, s hogy milyen következményei lesznek annak, aki nem tartja be a tiltást.

Cservenyák Katalin

NyíregyházahajléktalanPeriféria EgyesületOltalom Szeretetszolgálat

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés