Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Uniós pénzek hűtőházra: egy kissé túláraztak Szabolcsban...

| 2018. 11. 15. | 09:02:00
Vádemelés Nyíregyházán az OLAF igazságügyi ajánlása alapján indult bűnügyben.
Uniós pénzek hűtőházra: egy kissé túláraztak Szabolcsban...
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség által elrendelt és a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által folytatott nyomozás eredményeképpen

az ügyészség vádat emelt három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták, amivel megtévesztették a hatóságot.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint egy megyebeli céget vezetett az a nő, aki egyéni vállalkozó lányaival elhatározta, hogy a gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozásuk korszerűsítéséhez európai uniós, illetve magyar állami támogatás felhasználásával hűtőházakat építenek. A jogszabály szerint a támogatás csak akkor adható, ha legalább a beruházás 55 százalékát kitevő önerővel rendelkezik a pályázó.

Csakhogy tőkéje a két lánynak nem volt, ezért édesanyjukkal közösen úgy döntöttek, hogy az építkezés kivitelezője az anya cége lesz, és papíron jelentősen túlárazzák a beruházást, ezzel azt a látszatot keltik, hogy rendelkeznek a szükséges önerővel.

Valójában kizárólag a támogatásból akarták a hűtőházakat felépíteni.

306 millió forintról van szó

Az építkezéshez az édesanya cége alvállalkozókat vont be, akik el is végeztek minden feladatot, majd ezt a munkát az anyuka több mint kétszeres áron tovább számlázta a lányainak. Így a vádlottak a támogatási kérelmekben úgy mutatták be a beruházást, mintha az 700 millió forintba került volna, noha a tényleges bekerülési költség csupán ennek alig fele volt.

A támogatást folyósító hatóságot ilyen módon megtévesztve a vádlottak 306 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, melynek nagyobb része az Európai Uniótól, kisebb része a Magyar Államtól származik. A nyomozás során a két hűtőházat zár alá vette a bíróság.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a három nő ellen. Az ügyészség a vádiratban nemcsak börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben, hanem azt is, hogy a bíróság vagyonelkobzást alkalmazzon a jogosulatlanul megszerzett pályázati pénz erejéig, az édesanyát tiltsa el a gazdasági társaság vezetői tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától, továbbá a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált gazdasági társaságot szüntesse meg.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés