Hirdetés

Új vezetőedző irányítja a Nyíregyháza Spartacust

szabolcsihir.hu

2018.12.20. 15:23

Új vezetőedző irányítja a Nyíregyháza Spartacust

A sportigazgatói teendőket is ellátja.

Hirdetés

Január 3-án kezdi a felkészülést a Nyíregyháza, Zoran Spisljakkal mindenben megegyezett a klub.

A tréner korábban négy évig dolgozott a Cardiff Citynél ifjúsági edzőként, majd Angliában a Manchester Unitednél és a Manchester Citynél tanulta a szakmát. Magyarországon a DVSC asszisztensedzőjeként bajnok lett, majd dolgozott Újpesten is. A Békéscsabával 2015-ben kiharcolta az NBI-be jutást, legutóbb pedig a Vácot irányította.

– Tíz éve dolgozok Magyarországon, és ezalatt tizennégy trófeát szereztem. Célom, hogy a tizenötödiket a Szparival közösen gyűjtsük be. Egyezett az elképzelésünk a klub vezetőjével, gyorsan közös nevezőre jutottunk, szeretnénk egy erős csapatot építeni. Ami a játékosokat illeti, egy adott kerettel indulunk, úgy érzem, hogy van még bennük tartalék, ha kihoztuk a maximumot, akkor kell eldöntenünk, mely posztokon van szükség erősítésre – mondta Zoran Spisljak a nyiregyhaza.hu-nak.

Zoran Spisljak a sportigazgatói teendőket is ellátja, és nem egyedül érkezett a Szparihoz, munkáját Purguly Árpád segíti, aki szakmai igazgatóként dolgozik a klubnál. Feladatuk lesz az utánpótlás felügyelete is, így még szorosabb lehet a kapcsolat az akadémiával. A korábbi szakmai stáb tagjaira számít a vezetőedző, a csapat felkészülése pedig január 3-án kezdődik. 

Az is eldőlt, hogy Urbán Viktor ügyvezető távozik a Nyíregyháza Spartacustól, feladatkörét Kozák Attila cégvezető veszi át.
Nyíregyháza SpartacusZoran Spisljak

Hirdetés

Ez is érdekelheti

    Hirdetés