Hirdetés

Nyíregyházi 21-es: Borika, a babakészítő

Szabolcsihír

2019.04.15. 11:03

Nyíregyházi 21-es: Borika, a babakészítő

Egyszerre formálódik az arc és a ruha.

Hirdetés

A babái, akiknek az arcát, a fejét, a testét, ruháját, de még a haját és cipőcskéjét is ő készíti, szinte élnek. Kávéházi asztal mellett üldögélnek, sétálnak, kacagnak, babakocsit tolnak vagy éppen fennhéjázó arckifejezéssel figyelik a környezetüket. Két-három hét, de akár év is eltelik, mire minden apró részlet, ékszer és dísz a helyére kerül egy-egy figurán. Készítőjük elképesztő türelemmel és precizitással mutat be általuk egy-egy letűnt kort, fájdalmat, szerelmet, szeretetet. Szatmári Istvánné Borika aranykoszorús babakészítő mestertől kérdeztünk 21-et.

Szabolcsihír: Mérnöki diplomát szereztél. Meddig dolgoztál a szakmádban?
Szatmári Istvánné: Magasépítő mérnök vagyok. Nem egy romantikus szakma, ráadásul ipari épületeket terveztem, és szerettem nagyon. De azért vágytam másra is. A szakmámban 20-24 évig dolgoztam.

Szabolcsihír: A váltást mi indokolta?

 Szatmári Istvánné: Egyrészt a harmadik gyerekünk – három fiunk van – születése után nem mentem vissza a pályára, a családi dolgok úgy hozták. Közben szintén mérnök férjemmel közösen, magántervezőként házakat, családi házakat terveztünk. Mikor a legkisebb gyerekünk felcseperedett, úgy gondoltam, valamit kellene csinálni, kellett egy saját gondolat. Volt egy ajándékboltom, amelyben porcelánbabákat is árultam. Kíváncsi voltam, hogyan készülnek.

Szabolcsihír: Miért pont babák?
Szatmári Istvánné: A gyerekkoromból indult. Szüleim nagyon-nagyon féltett, egy szem gyereke voltam, és ők minden babát, bababútort odahordtak nekem, hogy ne menjek sehová. Nagyon sokat babáztam. A fiúk mellett pedig hiányoztak a babák. Persze, most már vannak lányok is a családban: a két kis menyem, és a négy unokánkból kettő kislány, így már nekik is csinálok babákat. Géppel varrni a babák kedvéért tanultam meg, egyébként magamra vagy a gyerekekre nem tudnék elkészíteni egy szoknyát sem.

Szabolcsihír: Komoly tanulmányokat is végeztél, mielőtt babákat kezdtél varrni.
Szatmári Istvánné: Két évig jártam Tóth Éva iparművészhez, akivel papírmasé babákat készítettünk. Ő szobrászművész, de textilekkel is foglalkozik. Fontosnak tartom, hogy bármibe is kezd az ember, mindig felkészült legyen. A babakészítés is folyamatos tanulást igényel. Én a textil mellett maradtam, úgy érzem, lágyabb, nőiesebb.

Szabolcsihír: Száz közül is felismerni, melyik a te babád. Mennyi időbe telt megtalálni az egyéni stílust?
Szatmári Istvánné: Viszonylag hamar. Mikor eldöntöttem, hogy textilbabákat fogok készíteni, és egyedi arcvonásokat, tekintetet fogok nekik festeni, elég gyorsan kialakult az a stílus. Sokan mondják, hogy rám hasonlítanak, de én inkább azt gondolom, a belső érzés, gondolat, ami indítja az arcot, ésjelenik meg az arcvonásokon.

Szabolcsihír: Mi a munka menete?
Szatmári Istvánné: Először a téma. Nagyon sokszor pályázatra, versenyre dolgozom, szeretek tematikus dolgokkal is foglalkozni. Nagyon sok utánajárás kell ahhoz, hogy a kornak megfelelő munka készüljön. Sokszor kérdezik, lerajzolom-e, mit szeretnék. Nem. Addig járok utána, míg teljesen körvonalazódik a fejemben, hogy milyen lesz. Vannak régi divatlapjaim, könyveim. Nagyon szeretem a középkori nemesi viseletet, illetve a századforduló, az 1800-as évek vége, 1900-as évek eleje érdekes számomra.

Szabolcsihír: Nincs két egyforma arcú babád. 
 Szatmári Istvánné: Amikor eldöntöm, milyen kort és milyen ruhaanyagot fogok használni, rögtön hozzágondolom az arcot. Amikor az Arany János pályázatra babával neveztem (tematikája szerint bármelyik balladája lehetett az alap), Szilágyi Erzsébetet formáztam meg. Elolvastam a balladát, ami tele van fájdalommal. Mátyás anyja siratja Lászlót, akit lefejeztek, másik fiát elvitték tőle Prágába. Azt a fájdalmat akartam megörökíteni. A betlehemes pályázatra készült munkában, melyben Józsefet, Máriát és a kisdedet ábrázoltam, az örömöt és a büszkeséget akartam kifejezni. Itt egy gyönyörű gyermek, tudtam, az arc ilyen lesz. Belső dolgok, amik megjelennek az arcokon.

Szabolcsihír: Mikor dől el, hogy egy baba milyen ruhát fog viselni, ülni, állni vagy táncolni fog?
Szatmári Istvánné: Tulajdonképpen egyszerre formálódik. Mikor a szecessziós pályázatra babapárt készítettem, rögtön tudtam, hogy ők sétálni fognak az erdőben. Ők csak állni tudnak, ülni nem. Amelyek ötletszerűen készülnek, a hangulatom szerint, azok többnyire ülő vagy ültethető babák. A póz, a testtartás attól függ, milyen fotelbe vagy székbe képzelem el őket – a test, a kezek, lábak arányát is úgy alakítom. A kiegészítőkhöz kutakodom régiségpiacokon, összeszedegetek babakocsit, fotelt, hintát, asztalokat, székeket.

Szabolcsihír: Fiúnak vagy lánynak könnyebb ruhát varrni?
Szatmári Istvánné: Nekem a lányoknak, mert alapvetően a nőiséget akarom megmutatni a lányokkal. A szépségüket, a női mivoltukat szeretném láttatni. Néha kell hozzájuk fiú, hogy érződjön a kontraszt, erősítse a nőiességet. Egyébként nagyon szeretek férfiakat készíteni, mert ott kell igazán koncentrálni. A férfiarc karakteresebb forma – szélesebb arcél, nagyobb orr – ezt varrással lehet hangsúlyozni. Szeretem ezeket a kihívásokat.

Szabolcsihír: Vannak kedvenceid, amelyektől nem válnál meg?
Szatmári Istvánné: A díjnyertes babáimat biztos nem adnám senkinek. Az idős házaspártól a világért nem tudnék megválni. Párommal 50 éve vagyunk együtt épp az idén, diákkori szerelem a miénk. Mikor ez a babapár született, az volt a gondolatom: milyen jó lenne szépen megöregedni, fogni egymás kezét, megmaradni egymásnak. A cigány párt sem adnám semmiért. Az öreg férfi  alakja évekig készült. Tudtam, hogy lesz egy cigányzenészem, de nem találtam meg hozzá a hegedűt. Aztán egyszer Prágában rátaláltam. Ez egy 7-8 centis hegedűtest. Megvan a tokja is, minden alkatrésze, nagyon hercig darab.

Szabolcsihír: Szoktál nekik nevet adni?
Szatmári Istvánné: Szatmári Istvánné: Nem. Viszont van két degenerált arisztokrata fejű babám, akiket a magam szórakoztatására alkottam meg, hogy legyen valami, ami polgárpukkasztó. Az egyikük Anasztázia de Genere, a másiknak nincs neve. Jobban élvezem, ha odajönnek az emberek, és azt mondják valamelyikre: Jé, ez pont olyan, mint Bözsi néni! Jó, ha látnak bennük valakit.

Szabolcsihír: Sorra nyered a díjakat. Eddig mennyit is?
Szatmári Istvánné: Nem biztos, hogy fel tudom sorolni a díjakat. Négy éve versenyzek komolyabban, azóta minden évben volt 2-3 első díjas munkám. Ezek nagyon sikeres évek az életemben. De a siker kötelez, és nehezebb megfelelni a saját elvárásomnak is ezáltal. Viszonylag gyorsan elértem az aranykoszorús mester címet, ami további még alaposabb, még precízebb munkára sarkall. A Magyar Kézművességért Alapítvány három díját megkaptam, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat díját is két alkalommal. Tavaly Norvégiában a babám arany fokozatot kapott, idén szeptemberben Walesben lesz ugyanennek a szervezetnek a versenye. Idén még Németországba is készülök.

Szabolcsihír: Az anyagokat honnan szerzed be?
Szatmári Istvánné: Nehéz szép anyagokat találni, nem divat ma a ruhavarratás, kevés különleges és szép anyag kerül be az országba. Sajnos Nyíregyházán keveset lelek, de bárhol is járok, mindenütt a textilboltot célzom meg. Mikor meglátok egy anyagot, abban a pillanatban megszületik a gondolataimban a baba. Nem mindig varrom meg azonnal, előfordul, hogy egy-két évet is pihen a szekrényben az anyag.

Szabolcsihír: Hány babád van?
Szatmári Istvánné: A legutóbbi nyíregyházi kiállításon a férjem 80 figurát számolt meg. Az a kiállítási anyag 15 év gyűjteményes munkája. Pár évvel ezelőtt Fehérvárcsurgóra 50 babát vittem. Nem sok maradt belőlük, azokból elég sok elfogyott. Művészbabát úgy 150-et készítettem eddig. Míg elkészül egy figura, mindenképp kell 2-3 hét. A férjem nagyon toleráns velem, és ez borzasztó jó érzéssel tölt el engem. Nélküle ez az egész nem jött volna létre. Jön velem minden versenyre, kísér, és nem úgy fogja fel, hogy ez az én mániám, hanem hogy a párja ebben teljesül ki.

Szabolcsihír: Ha utazás, akkor észak, dél, kelet, vagy nyugat?
Szatmári Istvánné: Magyarországon szeretek utazni, mindegy, melyik égtáj felé. Bármerre járunk, újra és újra rácsodálkozom, milyen gyönyörűségek vannak itt. Nagyon vágyom az Őrségbe, tehát most nyugatra fogunk menni. Szeretnék ismét eljutni Szarvas környékére. Kőszegre is visszavágyom.

Szabolcsihír: Autó, bicikli vagy tömegközlekedés?
Szatmári Istvánné: Többnyire autóval megyünk. Biciklim van, de elég nehéz rávenni a kerékpározásra. Habár megfogadtam, hogy az idén többet kerekezem.

Szabolcsihír: Szabolcsi töltött káposzta vagy gombapaprikás?
Szatmári Istvánné: Ha csak egyet lehet választani, akkor mindenképp az apró, beregi töltött káposzta. Amiből egy töltelék egy falat, és természetesen nem rizzsel, hanem málékásával.

Szabolcsihír: Sör, bor vagy pálinka?
Szatmári Istvánné: A hegyaljai borokat szeretem megkóstolni, de nagyon jóféle szilvapálinkákat is főznek mifelénk – természetesen csak mértékkel fogyasztva.

Szabolcsihír: Mi a legjobb Nyíregyházában?
Szatmári Istvánné: Élhető város, itt nyugalom van. Volt idő, fiatalabb koromban, amikor nagyon szerettem volna elmenni innen, de már nem vágyom. Egyik fiam Budapesten, a másik Debrecenben él a családjával. A fővárosba semmiért nem költöznék. A Bujtost imádom, a házunkból látom a tavat…

Szabolcsihír: Mi a legrosszabb Nyíregyházában?
Szatmári Istvánné: Nem szeretem, hogy a belvárosba olyan épületek kerültek, amelyek építészként nekem nem tetszenek. Kicsit túlmodernizálták a várost, de azért nem tudnék másutt élni.

Szabolcsihír: Mit jelent számodra Nyíregyháza?
Szatmári Istvánné: Lokálpatrióta voltam mindig. Ez a szülővárosom, nagyon szeretek hazajönni. Örülünk, ha néhány napi távollét után végre itthon vagyunk. Mindenestül szeretem: a Sóstóval, az állatparkkal, színházzal, parkokkal ezt a szép szőke várost. Vannak benne nagyon igyekvő, jó emberek. Nagyon sok lehetőség, adottság van Nyíregyházán ahhoz, hogy itt jól tudjanak élni az emberek.

Cservenyák Katalin

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés