Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rekordszámú a dolgozó diák Szabolcsban

| 2019. 07. 11. | 12:52:00
Soha nem akartak még ennyien dolgozni a nyáron.
Rekordszámú a dolgozó diák Szabolcsban
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mintegy 20 ezer diák állt munkába a Nyári diákmunka program első hetében. Ez a program hétéves történetének eddigi legmagasabb induló létszáma. Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében vállal nyári munkát.

A 3,6 milliárd forintból megvalósuló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások idén is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására.

A mintegy 20 ezer diákból - a tavalyi évhez hasonlóan - közel 18 ezren az önkormányzatoknál, 1700-an a turizmus és vendéglátás területén, 250-en pedig mezőgazdasági vállalkozásoknál helyezkedtek el. Utóbbi két ágazatban fokozottan nagy a munkaerő-kereslet, ezért kiemelten örülnek annak, hogy minden tizedik diák ezt a két ágazatot választotta.

A béreket a kormány támogatja. Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, ami a bért és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adót is tartalmazza. A turizmus, vendéglátás, illetve a mezőgazdaság területén dolgozóknál a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének 75 százalékát kaphatják meg a munkáltatók, akiknek így csupán a fennmaradó bérköltséget és járulékokat kell viselniük.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés