Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így került két marék kavics 200 ezer forintba Vaján

| 2019. 12. 10. | 09:39:00
Vádat emeltek két fiatal ellen.
Így került két marék kavics 200 ezer forintba Vaján
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Romlott dinnyével és kavicsokkal dobott meg három járművet két fiatal az M3-as autópálya vajai felüljárójáról, ezért most vádat emelt ellenük az ügyészség.

A 18 és 19 éves fiúk 2018. augusztus elején egyik éjjel elhatározták, hogy gépkocsival kimennek az M3-as autópálya Vaja közelében lévő felüljárójára, és kavicsokkal megrongálnak néhány alattuk elhajtó járművet. Első alkalommal egy kamion szélvédőjét repesztették be, amivel 90 990 forint kárt okoztak. Két nap múlva éjjel újra próbálkoztak ugyanott, ekkor egy személygépkocsi volt az áldozat, melynek a szélvédője szintén betört a kavicsoktól, miáltal 105 ezer forint kár keletkezett.

Három nap múlva éjjel ismét megjelent a két fiatal a felüljárón, és egy romlott dinnye darabjaival céloztak meg egy kamiont, amelynek a pótkocsiját találták el. Eközelben rendőrök zavarták meg őket, ám a felszólításnak nem engedelmeskedtek, autójukkal elhajtottak a helyszínről, így őket rövid idő múlva a lakásukon fogták el a járőrök.

Bevallották, ki is fizetnék

A büntetlen előéletű vádlottak beismerő vallomást tettek, és a kárt is megtérítenék, vállalva a közvetítői eljárást, azonban az ügyészség szerint ilyen súlyos bűncselekmények esetén elengedhetetlen a bírósági eljárás és a büntetés kiszabása. Ezért a Nyíregyházi Járási Ügyészség arra tett indítványt a bíróságnak, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottakat, sőt a bűncselekmények elkövetéséhez saját gépkocsiját használó vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés