Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Így lett 45 ezer forintos a fuvar Nyíregyházán

| 2020. 05. 04. | 11:30:00
Tavaly őszi, nem épp hétköznapi eset. Most emeltek vádat.
Így lett 45 ezer forintos a fuvar Nyíregyházán
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt egy 18 éves férfi és barátnője ellen, akik az elmúlt év novemberében egyik éjjel megjelentek a nyíregyházi kórházban azért, hogy a nő megrándult lábát az orvosok ellássák. Távozóban a parkolóban megláttak egy 100 forintos érmével működő kerekesszéket, amit kizárólag a kórház területén lehet használni betegszállítás céljára. A férfi és a nő úgy gondolta, hogy a kerekesszékkel nyíregyházi lakásukig mennek, a nő beleült, társa pedig kitolta az utcára. Már a Kereszt utcán jártak, amikor a szolgálatban lévő mentőknek feltűnt a furcsa pár. Értesítették a rendőrséget, akik elfogták a gyanúsítottakat, a kerekesszéket pedig visszaadták a kórháznak.

A hosszú út azonban nem tett jót a tolókocsinak, abban 45 ezer forint kár keletkezett, mivel a kereke megrongálódott.

Az ügyészség lopás bűntettével vádolja a férfit és a nőt, és mivel a férfi még a bűncselekmény elkövetésekor 18. életévét nem töltötte be, ezért vele szemben javítóintézeti nevelést indítványozott. A nő pedig próbára bocsátásra számíthat.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés