Túlélni a járványt. 2. rész: a fodrász

Szabolcsihír

2021.03.26. 10:14

Túlélni a járványt. 2. rész: a fodrász
Mindig is fodrász akart lenni, semmi más

Bíró Viktória, Nyíregyháza: „azt reméltem, a pandémiát az előző évben el is felejtjük."

Hirdetés

Hirdetés

Egy éve már, hogy az életünk fenekestül felfordult, mindennapjaink része lett az aggodalom, a bizonytalanság, olykor kilátástalanság. A WHO 2020. március 11-én nyilvánította világjárvánnyá a Covid-19 vírusfertőzést. Azt azonban akkor még nem legvadabb álmainkban sem gondoltuk, hogy 2021 márciusában már a harmadik hullámot veti a koronavírus-járvány, sokkal több áldozatot követelve, már a fiatalabb korosztályból is.

Bezárkóztunk, arcunkat maszkkal takarjuk, női táskákban, férfi farzsebekben parfüm helyett kézfertőtlenítő lapul.

Arra voltunk kíváncsiak, ki, hogyan élte meg, élte át az elmúlt egy évet. Voltak, vannak-e félelmeik, hozott-e pluszt az életükbe a kényszerű bezártság, összezártság?

Ismert és kevésbé ismert embereket kérdezünk, más-más szakmák képviselőit.

Bíró Viktória 35 éves nyíregyházi fodrász, 18 éve dolgozik a szakmájában. Soha nem is akart más lenni.

Amikor az első híreket meghallotta arról, hogy hazánkat is elérte a fertőzés, elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy ilyen mértékben férkőzik mindennapjainkba.

– Nem gondoltam, hogy egy év múlva is a pandémia lesz, ami meghatározza az életünket, mindennapjainkat – abban reménykedtem, hogy az előző évben el is felejtjük.

A szépségipar pont az a része a gazdaságnak, amely a legérzékenyebben reagál a változásokra. Amikor „helyzet van", és át kell gondolni a családi büdzsét, a kultúrára, művészetre, szépészetre szánt összeg az első, ami áldozatul esik a megszorításoknak. Így, bár a bezárások az első két hullámban csak részben érintették a szépségipart, a gyakorlatban már az első hetektől éreztette hatását a járvány.

Fotó: Facebook

– Az elején önkéntesen bezártunk rövid időre, mert megijedtünk – felelte Viktória arra a kérdésre, hogyan érintette a járvány első hulláma. – Nem tudtuk, mi vár ránk – folytatta –, de végül akkor csak időkorlátot kaptunk, délután 3-ig dolgozhattunk. Persze ehhez jött a kötelező maszkhasználat és a fertőtlenítés, ami természetes. Már az első két hullámban is maradtak el vendégek, akik féltek, hogy elkaphatják a fertőzést.

Az igazi erőpróbát a harmadik hullám hozza: ha visszaengednek dolgozni, akkor derül ki, ki az a vendég, aki vissza is mer jönni – vélekedett. A harmadik hullám ugyanis már a bezárásról szólt a fodrászok számára is. Nulla bevétellel.

– Nagyon rosszul érint, hogy nem kapunk támogatást – mondta Bíró Viktória, hozzátéve: a bérleti díjat ugyanúgy fizetni kell, az otthoni számlákat is, miközben bevétel nincs

– Igazságtalannak tartom, hogy megfelelő szigorítások mellett nem nyithatok ki, miközben például a Sparban tolonghatnak a vevők.

Mióta elkezdődött a járvány, még inkább odafigyel a higiéniára, a tisztaságra – ez egyébként kicsit sem idegen a szépségipartól –, míg nyitva tarthatott, minden vendég előtt és után fertőtlenített, szellőztetett. Fiatalként a bezártságot viseli a legnehezebben. Mint fogalmazott: – Az életünk másról sem szól egy éve, minthogy elmegyünk dolgozni, aztán hazamegyünk, néha elmegyünk vásárolni, de ezen felül semmi más. Nem tudunk kapcsolatot tartani a barátainkkal, ismerőseinkkel, mert mindenki fél. Nincsenek összejövetelek, házibulik. Semmit szervezni nem merünk, hisz mindenki fél a fertőzéstől.

Korábban gyakrabban találkoztunk barátokkal, hétvégén összejövetelek voltak, jártunk kirándulni, és nem okozott gondot, ha sokan voltak valahol. Most, ha túl sok embert látnunk egy helyen, megyünk is tovább. 

Hogy mi változott az életében az elmúlt egy évben?
– A családdal szorosabb a kapcsolat – felelte. – A családomért aggódom. Elsősorban a szüleimért és a nagymamámért – válaszolta.

Közismert, hogy a szépségiparban a kommunikációnak is fontos szerepe van. A fodrász, a kozmetikus könnyen találja meg a közös hangot a vendégével, sokszor bizalmas dolgokat is megosztanak egymással. Éppen ezért ők azok, akiknek a leghamarabb feltűnik az, hogy megváltozott az emberek egymáshoz való viszonya. 

– Nagyon nagyok lettek a távolságok az emberek között – véli Viki. – Mióta maszkot viselünk, mindenki személytelen. Nem látjuk egymás reakcióit, a mosolyát. Ha valakihez közelebb megy valaki, már retteg, mert a potenciális fertőzőt látja a másikban. Az ember úgy érzi, mintha már nem is létezne más betegség, csak a koronavírus, pedig ez ebben a formában nem igaz. Azt tapasztalom: rettentő félelemben és nagyon nagy bizalmatlanságban élnek ma az emberek.

Hogy vajon mikor állhat helyre a korábbi világ, arra azt feleli:
– Sok-sok évnek kell eltelnie, mire ebből kilábalunk. Ha vége lesz mindennek, akkor sem lesz már olyan, mint előtte volt, úgy gondolom, maradandó nyomai maradnak az emberek viselkedésében és tetteiben a magunk mögött hagyott pandémiának. Szerintem sokan még azután is fogják hordani a maszkot.

A kérdésre, hogy mire számít, mikor lesz ennek vége, azt válaszolja:
– Az első időszak után azt mondták, azt reméltük, egy év múlva lezajlik. De most már nem is mondják, nem tudjuk, mikor.

Még a fény sem látszik az alagút végén, csak a sötétség.

A közösségi oldalakon egyre durvábbak a hozzászólások. Agresszívabbak lettek-e az emberek?

– Határozottan – állítja Viktória. – A mindennapokban érzem ezt. Szerintem a kilátástalanság szüli. Sok embernek megszűnt a munkahelye – ez olyan feszültséget generál, hogy egymásnak esnek. Amit saját magamon is tapasztalok: feszültebb vagyok, nem tudom, hogyan oldjam meg a helyzetemet. Megemelem a kapalom azok előtt, akiknek családot, gyerekeket kell eltartaniuk, online oktatásban részt venniük – hogy ezt bírják. Magamon azt veszem észre, hogy a családommal is türelmetlenebb vagyok sokszor.

Manapság sokan igyekeznek több lábon állni. Ha az egyik kicsúszik alóluk, még maradjon olyan, amelyen stabilan megáll. Most olyan időt élünk, amikor egyszerre vagy egymás után csúszik ki a lábunk alól a talaj. A kérdésre, hogy gondolkodott-e másban is. Határozott nemmel felel.

Világéletemben ezt csináltam. 18 éve dolgozom a szépségiparban, soha más területen nem voltam. Az a szerencsém, hogy a párom munkáját nem befolyásolja a pandémia. Ha egyedül kellene megélnem, bele sem merek gondolni, hogy lenne... Nekem ez az életem – folytatta –, nem gondolkodtam másban, mert a szépségiparra szükség van. A fodrász, a kozmetikus hozzájárul a nő önbizalmához, jókedvéhez. Sok nőnek jelenti az egyetlen kikapcsolódást, hogy elmegy fodrászhoz, kozmetikába, egy masszázsra – neki ez a kikapcsolódás. Nem gondoltam, hogy bármi is befolyásolja majd ezt egyszer.

De azért történtek jó dolgok is a pandémia idején.
– A keresztfiam születése mindenképp pozitív élmény. Ő a mindennapokban pozitív energiával tölt fel, az ő születése és léte az, ami most jót tesz a lelkemnek. Nemcsak nekem, az egész családnak. 

Hogy van-e túlélési terve? Nincs, de ha ez a helyzet huzamosabb ideig tart, valamit ki kell találnia – vallja be.

Szomorúan mondja: sok szakmabeli feladta a harcot, befejezte, vissza is adta az ipart, lerakta az ollót, fésűt. Igen ám – teszi hozzá –, de mit tud, hová tud menni Szabolcsban? – marad a kérdés a levegőben.

Cservenyák Katalin

 

Nyíregyházakoronavírus

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés