Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Túlélni a járványt. 4. rész: a varrónő

| 2021. 03. 31. | 22:32:00
Rabócsi Renáta: Ha biztosra vehetnénk, hogy lesz még bál...
Túlélni a járványt. 4. rész: a varrónő
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Egy éve már, hogy az életünk fenekestül felfordult, mindennapjaink része lett az aggodalom, a bizonytalanság, olykor kilátástalanság. A WHO 2020. március 11-én nyilvánította világjárvánnyá a Covid-19 vírusfertőzést. Azt azonban akkor még legvadabb álmainkban sem gondoltuk, hogy 2021 márciusában már a harmadik hullámot veti a koronavírus-járvány. Bezárkóztunk, arcunkat maszkkal takarjuk, női táskákban, férfi farzsebekben parfüm helyett kézfertőtlenítő lapul.

Arra voltunk kíváncsiak, ki, hogyan élte meg, élte át az elmúlt egy évet. Voltak, vannak-e félelmeik, hozott-e pluszt az életükbe a kényszerű bezártság, összezártság? Ismert és kevésbé ismert embereket kérdezünk.

Az ikrek első születésnapja (Fotó: Szánkai Nikolett)

Rabócsi Renáta nyíregyházi varrónő, akinek ruháiban minden menyasszony hercegnőnek érezheti magát. Azt mondja, mindig is mesevilágban élt. Mióta megszülettek ikerlányai, már nem célja birodalmat építeni. A célja: mások álmát valóra váltani. Miközben úgy érzi, ők, a varrónők sehová sem tartoznak.

–  Dolgozhatunk. A varroda gyárthat. De nem adhatjuk el a termékeinket, mert az üzleteink nem fogadhatnak vendégeket. Webshopon értékesíthetünk. Hatalmas kedvezménnyel, online áruházban kiárusítjuk az üzleteink ruháit. Feléljük a készleteinket.

Ami éppen arra elegendő, hogy kibírjuk... – mondja szomorúan a varrónő, akinek üzletében nem is olyan rég még hírességek adták egymásnak a kilincset. – Tartalékunk nem marad. Dolgozhatunk. Mi, nők. Az online tanítás nagy nehézséget okoz, hiszen a "kicsikkel” otthon kell lenni. Szóval suli után dolgozhatunk, ha van hová tenni a gyereket. Vagy jöjjön ő is dolgozni? Vagy „home dressmaker”?
Próbálták. Azt mondja, nem túl szerencsés megoldás.
– A legnagyobb figyelmességgel tesszük a dolgunk, fertőtlenítünk, hordjuk a maszkot, és így is volt köztünk beteg, pozitív – folytatja. Keserűen teszi hozzá: dolgozhatunk. De minek? Esküvői és alkalmi ruhakészítés a fő profilunk. De őszintén! Alkalmak nélkül kinek kell alkalmi ruha? Ha legalább lenne értelme annak, hogy varrunk, talán nem venném ennyire a szívemre – jegyzi meg. Úgy véli, ha elkezdik feloldani a
korlátozásokat, azzal az ő gondjuk nem oldódik meg.

– A mi munkánknak akkor lesz újra értelme, ha kinyitnak az éttermek. Majd akkor, amikor újra lehet rendezvényeket tartani. Értem én, hogy nem nagy segítség, hogy nem kell járulékot fizetni és az egyhavi fizetés is kevés, amit az állam biztosít azoknak a szolgáltatóknak és boltoknak, akik most nem lehetnek nyitva, de nekünk például nagy segítség lenne – hangsúlyozza.

Fotó: Janics Attila

Viszont, mivel a fő tevékenységük nem az eladás, hanem a gyártás, ezért ők semmilyen segítséget nem kapnak.
Sőt, – teszi hozzá – érthetetlen ellenőrzéseket kapunk, és már-már gonoszságnak számító rosszindulatot érzek az állami szervek felől. Olyan, mintha az lenne a cél, hogy akit nem öl meg a covid, azt máshogy kell elintézni. Az elmúlt 20 évben nem tapasztaltam ilyen rosszindulatot! 

[Beillesztett cikk: Hamisítják Rabócsi Renáta ruháit?]

Rabócsi Renátának a járványt megelőző években kezdett meredeken felfelé ívelni a karrierje. Ruháit az ország minden pontjáról keresték, hírességek utaztak Nyíregyházára, hogy az ő ruhájában mondják ki a boldogító igent, vagy álljanak színpadra.

Szabó Zsófi, Radics Gigi és még sorolhatnánk a neveket, boldogan viselték ruhakölteményeit. Megtalálták őt a határon túlról is: több külföldi üzlet kínálatában jelent meg a márkája. Ezt, 20 év munkáját tiporta el a járvány.

Fotó: Janics Attila


– Hozzáállásunk: fel a fejjel, mi kibírjuk! – mondja, dacára annak, hogy minden szempontból azt érzi, sehová sem tartoznak. Felfoghatatlan számára, hogy míg a tanárok megkapják az oltást, a mesterek, akiknek a gyakorlati vizsgára kell felkészíteniük a tanulót, viszont nem.


– Nagyon sok vendégünk 2020-ról 2021-re tette át az esküvőjét. Ők már jelezték, hogy idén sem tartják meg. Majd talán jövőre… A mi ruháink nem a szűkkörű rendezvényekhez szoktak. Számos menyasszony külföldről érkezik hozzánk, de nem a világjárvány ideje alatt. Azt hiszem, az is segítség lenne, ha elhihetnénk, hogy látjuk a véget, és a menyasszonyok biztosan szervezhetnék az esküvőjüket. Ha biztosra vehetnénk, hogy lesz még bál... Sokat segítene, ha tudnánk, meddig kell még kibírni.

Fotó: Rudik Dóra

Rabócsi Renátával pár éve még arról beszélgettünk, hogy nem győzik kielégíteni a keresletet a hazai és a külföldi piacra. Vajon mi maradt ebből?
– Semmi – hangzik a válasz. – Jelenleg az összes viszonteladónk „feladta”. A saját szalont Pesten és Nyíregyházán megtartottuk. Persze jelenleg ezek is zárva vannak. A pesti szalont csak azért tudjuk fenntartani, mert végtelenül korrekt ember a főbérlőnk. Szerencsére a ruháink értéke változatlan. Sokan érdeklődnek. Folyamatosan tervezünk, árajánlatokat adunk, és megállapodunk egy határozatlan időre (egyszer a jövőben elkészül az a ruha).

Hogy amit 20 év alatt felépített, mikorra épület vissza újra,

arra azt mondja: 

– Ezen már gondolkoztam. Amikor helyreáll a rend, és meggyógyul a világ, újra ugyanoda feltornázni magam, ahol már voltam (a koronavírus előtt), számításaim szerint olyan hat év munkája lesz.

Fotó: Rudik Dóra

A Szabolcsihírnek egy 2017-es interjúban azt mondta Rabócsi Renáta, hogy nem megy még férjhez, mert akkor már lehet, nem tudna együtt izgulni a menyasszonyokkal. Azóta viszont anyuka lett, ikerlányai születtek. Hogy mit változtatott ez az életükön?
– A lányok sok mindent megváltoztattak – feleli, de rögtön hozzáteszi: – Viszont a menyasszonyokkal az együtt izgulás megmaradt. A lányok szempontjából a járványhelyzet “szerencsés”, hiszen így nagyon sokszor van itthon apa. Itthon vannak a testvérek. Persze minél nagyobbak, annál jobban hiányzik nekik a társaság. Ritkán járunk el itthonról. De amikor más gyerekekkel találkoznak, látom, szükségük lenne arra, hogy új embereket ismerjenek meg, de ez majd csak a veszélyhelyzet után lehetséges.

Fiatalkoromban eltörtem a jobbkezem, akkor mindent megtanultam a ballal. Arra gondoltam, lesz egy gyerekem, akit az egyik kezemben megfogok, a másik kezemmel pedig mindent megcsinálok – meséli nevetve. – Most valójában mindkét kezemre szükségem van, sőt, még lehetne vagy hat.

Nem tudom, milyen egy gyereket nevelni. Biztos vagyok benne, hogy nem könnyű, de kettő egyszerre sokszor logisztikai kihívás. Rájöttem, hogy a lábujjammal is tudok kapaszkodni. Hozzáteszem, nagyon szerencsések vagyunk. A lányok csodásak. Okosak, együttműködők. Sok-sok türelem kell és lazaság, de igazából mindent velük csinálok. Igaz, sokszor másfél óra elindítani egy mosást. Főleg, amióta szeretnek pakolni.

Az ikrek első születésnapja (Fotó: Szánkai Nikolett)

Nagyon sok segítséget kapok a családomtól. Anyukám velünk él, ő is sokat segít. Az elején, mikor még kicsik voltak a lányok az egyik barátnőm, aki háromgyerekes, tapasztalt anyuka, minden nap jött segíteni. A kicsik boldogságot hoztak az egész családnak. Sajnos, a többi nagyszülővel ritkán találkoznak. Telefonon tartjuk a kapcsolatot, és fotókat küldünk egymásnak. De elhalmozzák őket ajándékokkal. Lassan az egész ház egy hatalmas játszótér lesz. Legutóbb kisházat kaptak. Olyankor elmondom, papa küldte. És egész nap mosolyogva kiabálják: papa-papa!

embed


Csodálatos ikres anyukának lenni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt megtapasztalhatom. Azt hiszem, a java még csak most jön. A minap Bella úgy aludt el, hogy Anna simogatta a haját. Most Bella kicsit taknyos, „orrszívó-porszívózunk”. Bella visít, Anna jön simogatni Bellát, hogy ne féljen, és kikapcsolja a porszívót, hogy most már elég! 16 hónaposak. Kicsik még, de hiszem, hogy mindent értenek. Mindent elmagyarázok nekik… Mit, miért csinálok. Ők utánoznak. Mindenben. Együtt tisztítjuk az ablakot, és együtt pakoljuk össze a játékokat... tökéletesen kialakult a napirendjük. Számíthatok rájuk.

A lányok Renáta varrodájába is újat hoztak.

Korábban azt mondtam, ha gyerekruhát csinálok, pofozzatok meg! A lányaim születése után pedig bevezettük az új „almárkát” a Donna by RABOCSI-t. Baba- és gyerekruha, kelengye. Egyébként ez volt az egyik mentőöv a járvány első hullámában – mondja. És bevallja: "én a menyasszonyokkal mindig álomvilágában éltem a nagy hercegnőruhákkal. A lányaim pedig még inkább visszarepítettek a mesevilágba. Újra hiszek a mesében, és nem is számít már más. Már nem célom „birodalmat” építeni. Most az a célom, hogy mások álmát váltsam valóra. Elvinni az embereket Meseországba, mindenkit a saját meséjébe. Ahol minden más."

Hogy mit tenne, ha ebben a Meseországban most egy jótündér varázspálcáját a kezébe vehetné, úgy felel:

– Ha varázspálcám lehetne?! Mekkora erőt kapnék hozzá? Meggyógyíthatnám a világot? Varázsolhatnék boldogságot mindenkinek?

Vagy csak önfeledt mámort adhatnék nekik három percre? Nincs varázspálcám. Varrógépem van. Amivel jobb ruhát varázslok, mint Tündérkeresztanya Cindrellának! Attól lesz jobb, hogy én neked készítem. A te álmod megvalósításához. És szebb lesz, mint az álmodban. Nem csak te leszel boldog tőle! Hanem mindenki más is, akit elbűvölsz vele. Te milyennek képzeled magad? Én megoldom. Csak valaki más állítsa meg a járványt!

Cservenyák Katalin

[Beillesztett cikk: Túlélni a járványt. 3.rész: a rádiós]

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés